Kultúra
Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Nemzetközi Találkozója Kishegyesen
Népművészeti hagyományok átadása az óvodában
Betűméret:             

Április 19-én és 20-án Korunk kihívása – Népművészeti hagyományaink átadása az óvodában mottóval Kishegyesen tartják a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Nemzetközi Találkozóját. A rendezvény 15 éves múltra tekinthet vissza. Az előző tizennégy alkalommal magyarországi városban vagy településen tartották meg, idén első alkalommal Vajdaságban, Kishegyesen szervezték meg. A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete és a kishegyesi Pán Péter óvoda – társszervezőként és házigazdaként – 200 magyar nyelven oktató óvodapedagógust lát vendégül két napon át. A vajdasági óvodák közül a kishegyesiek mellett az adai, csókai, magyarkanizsai, óbecsei, szenttamási, újvidéki és a zentai óvoda növendékei mutatják be néphagyományainkat. A néphagyományőrzés témakörében 10 előadást mutattak be maguk az óvodások. Időszűke miatt a szervezők négy felkínált előadást most nem is tudtak beiktatni a programba, de ezeket is bemutatják majd a májusban szintén Kishegyesen megrendezésre kerülő Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó keretében.

Dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke elmondta, gyakran tart Magyarországon előadásokat, s egyik ilyen alkalommal merült fel az ötlet, hogy határon túli helyszínen is megtarthatnák a rendezvények egyikét, így lett a sorrendben 15. találkozó helyszíne a vajdasági Kishegyes. Az anyaországon kívül Erdélyből és a Felvidékről is eljöttek óvónők. A nagyszámú vendég elhelyezését végül Kátai Gézának, a kishegyesi Kátai-tanya tulajdonosának hathatós segítségével sikerült megoldani, az önkormányzat és a helyi közösség pedig a vendéglátásukban segített. A vendégek pénteken délután megtekintették a Kishegyesen működő óvoda két részlegét, majd a Művelődési Otthon előtt éjfélig tartó táncházmulatság következett. A szombati tíz előadás keretében néphagyományainkat mutatták be, olyanokat, mint a pünkösdölés, betlehemezés, a juhászok életét bemutató szokások. Dr. Szőke Anna szerint ragyogó alkalom ez, hogy mi, vajdaságiak is megmutassuk magunkat, néphagyományainkat, egyúttal előtérbe kerülhet az anyanyelven történő oktatás fontossága és az is, hogy ezt már óvodáskorban el kell kezdeni. Az sem mellékes, hogy gyarapszik a gyerekek tudása, szókincse is.

Kőműves Gizella, a vendéglátó kishegyesi óvoda igazgatónője elmondta, különféle kísérőrendezvényekkel is igyekeznek színessé és tartalmassá tenni a vendégek számára az itt-tartózkodást. Lángossütés, kirakodóvásár megtekintése, táncház szerepel a programban, de a vendégekkel ellátogatnak a Nyugati Temetőben lévő 1849-es hegyesi csata emlékművéhez is. Az iskola előcsarnokában háromdimenziós mesekiállítást rendeztek, a Művelődési Ház előcsarnokában pedig megtekinthető Vrebalov Mária a 2012-ben Belgrádban, az Arany Életkor Fesztiválon Arany Díjjal kitüntetett nyugalmazott óvónő Képeslapok című kézimunkáiból összeállított kiállítás.

tp.

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó