Nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciát tartottak ma Zentán, a városháza dísztermében a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében az aracsi Pusztatemplom kutatásának új eredményeiről és védelmének időszerű kérdéseiről. A tanácskozás célja az aracsi Pusztatemplom és környéke régészeti feltárásával, konzerválásával, restaurálásával, építészeti védelmével, infrastrukturális fejlesztésével, környezetének rendezésével, területfejlesztésével kapcsolatos legfrissebb eredmények, valamint a fejlesztési és területrendezési elképzelések ismertetése, továbbá szakmai dialógus kialakítása volt.
A konferencia vendégeit előbb Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, majd ifj. dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, ft. Bővíz László, a Nagybecskereki Egyházmegye Gazdasági Hivatalának vagyonkezelője és Milan Micić tartományi művelődési segédtitkár üdvözölte. A konferencia szakmai programjában a neves szerbiai és magyarországi szakemberek előbb az aracsi templomrom műemlékvédelmi terveiről és a rom kutatásának új eredményeiről, majd az aracsi templomromra vonatkozó műemlékvédelmi elvekről és gyakorlati problémáiról értekeztek.
– A Magyar Nemzeti Tanács nemrég nyilvánította a magyarság szempontjából is kiemelt jelentőségűvé az aracsi Pusztatemplomot. Úgy éreztük, most, amikor a törökbecsei önkormányzat és a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet is úgy gondolta, hogy itt az alkalom, hogy nemcsak hazai, hanem nemzetközi, főleg európai uniós pénzeket is sikerüljön ennek a jelentős műemléknek a konzerválásába és restaurálásába, valamint az ásatások folytatásába fektetni, akkor nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy kialakítsuk azokat az irányelveket, amelyek alapján mindezen folyamatok megtörténhetnek. Éppen azért tartottuk fontosnak ennek a konferenciának a megszervezését, hogy ezek az irányelvek megszülethessenek – magyarázta kérdésünkre válaszolva Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, majd hozzátette: – Az alapvető elképzelésünk az volt, hogy a hazai szakemberek beszámoljanak eddigi kutatási eredményeikről, a magyarországiak pedig mondják el a saját tapasztalataikat, a jókat és a rosszakat is. A konferencia hozadéka lehet az is, hogy a jövőben nemcsak az itt élő magyarok, hanem mindenki más is egy kicsit másként láthatja majd az aracsi Pusztatemplomot, és akkor, amikor bármilyen döntést kell hozni a templom környékének vagy magának a templomnak a felújításával kapcsolatban, megkerülhetetlenné válik a Magyar Nemzeti Tanács is.
Az egybegyűlt vendégek a konferencia végén, az előadásokat és az általános vitát követően elfogadták a tanácskozás záródokumentumát is. A konferencia előadásait a tervek szerint szerkesztett változatban, könyv alakjában is kiadják majd.
mi.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




