Kultúra
Több mint 200 gyermek vett részt a Külhoni magyar kisiskolások éve program körútjának újvidéki foglalkozásain
Tudatosítani kell, hogy a magyarsághoz tartozni élmény – hangsúlyozták a szervezők
Betűméret:             

Négy helyszínen, egyenként 50-60 fős csoportokban folytak a Külhoni magyar kisiskolások éve program keretében megvalósuló újvidéki rendezvény előfoglalkozásai, s a háromórás találkozó utolsó órájában több mint 200 gyermek vett részt a Kolompos zenekar táncházán a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ nagytermében.

Hajnal Virág programfelelős a Vajdaság Mának nyilatkozva elmondta, a gyermekcsapatok félóránként váltották egymást az anyanyelvi, logikai, ügyességi, illetve az ének-zenei foglalkozásokon, majd egy zenés mesejátékban vehettek részt aktívan a kicsik, azt követően pedig sor került a záróeseménynek is nevezhető táncházra.

A szülőkhöz eljuttatják majd a foglalkozásokon készült fényképeket és felvételeket, de mindképpen a találkozás, a személyes kapcsolat kiépítése a foglalkozás lényege, az egyébként lépcsőzetesen épülő átfogó program ezt a célt szolgálja – magyarázta Hajnal Virág, aki a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága stratégiatervező és tájékoztató főosztályának stratégiai főreferense. Elmondta még, hogy a Külhoni magyar kisiskolások éve program a tavaly megszervezett Külhoni magyar óvodák évének folytatása, a már említett cél pedig meggyőzni a külhoni magyar szülőket, hogy anyanyelvi oktatási intézménybe írassák gyermekeiket.

„Szakemberekkel, pedagógusokkal egyeztetve több programelemet dolgoztuk ki, amelyek egymásra épülnek, egymással összhangban vannak, a fókuszban pedig a közösségépítés áll. A program minden rétegre kiterjed: a szülőkre, gyerekekre, pedagógusokra, de a közösség tevékeny motorjaira is, amilyenek például az aktív végzős egyetemi hallgatók” – mondta el a programmal kapcsolatban a szervező.

Örömének adott hangot, amiért megtelt gyermekekkel az újvidéki Petőfi MMK, rácáfolva arra a feltételezésre, miszerint nincsenek gyermekek és érdeklődők. Hozzátette, minden külhoni magyar régióba ellátogatnak, és a helyi partnereik segítségével megszervezik az egyes állomások rendezvényeit. Vajdaságban elsősorban a Magyar Nemzeti Tanácshoz fordultak.

A Külhoni magyar kisiskolások éve program körútja szerdán Temerinben és Óbecsén folytatódik, a jövő héten pedig Felvidékre és Erdélybe utaznak – tudtuk meg Hajnal Virágtól.

Rizsányi Attila

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó