Vicsek Károly televíziós, színházi és filmrendező volt a fővendége a zombori Berta Ferenc Zsebszínház áprilisi, sorrendben 160. Találkozásainak. A méltán neves rendezővel pályatársa, Siflis Zoltán filmrendező, valamint az est házigazdája, Fekete J. József beszélgetett.

Az est keretében a Magyar Polgári Kaszinó előcsarnokában kiállítás nyílt Marija Turkalj műkedvelő festő alkotásaiból. A tárlatot Milorad Rađenović, a ’76-os Képzőművészeti Csoport elnöke nyitotta meg.

- Nem biztos, hogy sokan tudják, Vicsek Károly a zombori színházban is rendezett, és sokat forgatott Zomborban. Olyan meghatározó hely ez a város, ahová érdemes visszatérni? – kezdte a beszélgetést Fekete J. József.

A vendég válaszában elmondta, mindig meghatottan jön Zomborba. Pályája kezdetén első tanulmányát a zombori Bosnyák Ernőről, a jugoszláv filmgyártás egyik úttörőjéről írta.

A nemrég elhunyt Deák Ferenc neve többször is elhangzott, hiszen sajátosan sokoldalú szereplője volt a vajdasági filmkészítésnek, pályatársa Vicseknek, akivel 1984-ben közösen készítették a Fajkutyák ideje című filmet, s ugyanezt a címet viseli az est keretében bemutatott multimediális kiadvány is, amely a vendég filmművészetének többrétű elemzését foglalja magában könyvben és a hozzá tartozó DVD-n.

Vicsek Károly Belgrádban filozófiát tanult, közben szorgalmasan látogatta a kinotékát, s ez nyilván a film és a filmkészítés felé irányította.

- Deákkal mindig elrejtettünk valamilyen gondolatot a filmjeinkben. Az 1984-ben készült film sem volt kivétel. Filmjeinkben tudatosítani akartuk, hogy mi nem idegenek, nem jövevények vagyunk, hanem meg kell kapaszkodnunk ezen a földön. Ki kell végre mondani, hogy akik nálunk, a Vajdaságban találtak menedékre, nem menekültek, hanem tulajdonképpen megszállók, aki leigáztak, kifosztottak bennünket – vallott meglátásairól a filmrendező, kifejtve a boldoguláshoz elkerülhetetlenül szükséges kreativitás fontosságát. Példaként említette azokat a későbbiekben, nemegyszer óceánon túl hírnevet szerzett művészeket, akik művészi tudásuknak köszönhették, hogy túlélték a legrémesebb borzalmakat, népirtásokat, mert például zongorajátékukkal képesek voltak lefegyverezni hóhéraikat.

Sajátos hely ez, ahol élünk, és Vicsek még a játékfilmeket is dokumentumfilmként rendezve rámutat azokra a körülményekre, amelyek velejárói a mi, vajdasági kisebbségi létünknek – hallottuk Siflis Zoltántól.

Mint más művészeti ágakban, a filmkészítésben sem volt soha könnyű dolga az igazmondónak. Vajdaság volt az utolsó állomása az úgynevezett cenzúrának. Van olyan filmje Vicsek Károlynak, amit betiltottak, soha nem került vetítésre, mert egy kocsmai jelenetet mutat be, amelyben a társaság egyik tagja a gyufából formált alakzatra köp, minek következtében kialakul egy ötágú csillag.

Siflis Zoltán a hazai, kisebbségi létből eredő fonákságok mellett az anyaországi magatartást is bírálva elmondta, Magyarországon a filmesek jelentős hányada a mai napig úgy gondolja, hogy jó és nagy filmet csak pestiek készíthetnek, holott ez korántsem igaz. Vicsek Károlyról azonban nagynevű anyaországi filmrkitikusok is elismerő méltatásokat írtak, némelyikük „magyar Fellini”-nek nevezte a vajdasági filmrendezőt, akinek az alkotásaiból kiolvasható az aktuális társadalmi jelenségek és történések bírálata. Ez a magatartás egyaránt kiviláglik játékfilmjeiből és dokumentumfilmjeiből.

Ahhoz, hogy ilyen léptékű filmek készüljenek, szükség van filmdrámaírókra, napjaink szerzői azonban hírnevet szeretnének, ami jogos óhaj, nem hajlandók a fióknak írni, márpedig a filmdráma-szövegkönyv szerzője mindaddig nem lehet biztos műve bemutatásában, amíg el nem készül a könyv – hallottuk Siflis Zoltántól.

A beszélgetés során egy-egy félmondat hangzott csak el arról, hogy minden nehézség, a cenzúra, a kisebbségi lét és egyéb akadályok ellenére Vicsek Károly rendkívüli sikereket produkált alkotásaival. Parlag című játékfilmjével 1974-ben a pulai filmfesztiválon kiérdemelte a rendezői Bronz Arénát. A filmért később San Remóban is kitüntették. Öt évvel később Trófea című filmjéért Nagy Arany Aréna díjjal jutalmazták a jugoszláv játékfilmszemlén.

Hitelességét erősíti, hogy az általa olyannyira hangsúlyozott kreativitást, az alkotásban rejlő erőt életpályájával igazolta, és igazolja a mai napig.

A Találkozások zenei aláfestéséről ezúttal is a Zsebszínház Kisegyüttese gondoskodott.

fczs