Kultúra
Német irodalmi díj Esterházy Péternek
Betűméret:             

Esterházy Péternek ítélték oda Bremerhaven városának 2013-as Jeanette Schocken irodalmi díját, amelyet vasárnap adtak át az írónak.

Az irodalmi díjjal a náci rezsim könyvégetéseinek emlékét akarják ébren tartani, és az 1941-ben deportált, majd meggyilkolt Jeanette Schocken bremerhaveni kereskedőre kívánnak emlékezni.

Életművéért érdemelt ki a 7500 euróval járó elismerést a 63 éves Esterházy Péter, aki - a zsűri indoklása szerint - része "hazája irodalmi lelkiismeretének". Nyelvi játékaival és felforgató elbeszélésmódjával Esterházynak sikerült annak idején kicseleznie a cenzúrát hazájában - olvasható az indoklásban.

Az 1991-ben alapított irodalmi díjat két évente ítélik oda. A korábbi kitüntetettek között szerepel Kertész Imre Nobel-díjas író és Tábori György (George Tabori), Louis Begley lengyel születésű amerikai, Lizzie Doron izraeli szerző, Richard Sennett amerikai szociológus-író, valamint a német Ursula Krechel. (MTI)

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó