Kultúra
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a szegedi Finálé Fesztiválon
Betűméret:             

Május 14-étől magyarországi és határon túli színháztársulatok részvételével újra megrendezik a Szegedi Nemzeti Színházban az évadzáró Finálé Fesztivált, amely tavaly a teátrum energetikai felújítása miatt elmaradt. Finálé címmel 2011 májusában rendeztek először regionális kamaraszínházi fesztivált a Tisza-parti városban.

A szervezők abból a tapasztalatból indultak ki, hogy a nyár közeledtével kevésbé járnak a szegediek színházba. Ilyenkor már nehéz becsalogatni a közönséget, ha az évad legnépszerűbb előadásait kínálják is. Ugyanakkor az is tény, hogy kevesen járnak át előadások kedvéért a „szomszédba”: Békéscsabára, Kecskemétre, vagy Szolnokra. 2011-ben Juronics Tamás ötlete volt, hogy hívják meg a három város teátrumát egy-egy szórakoztató kamaraszínházi produkcióval. Kevés pénzből, elsősorban a vendégtársulatok áldozatvállalásával valósult meg a mini seregszemle. Mindegyik előadás nagy sikert aratott a kisszínházban. A korábbival szemben a régió fogalmát ezúttal kiterjesztik a határokon túlra, Szabadkára és Temesvárra is. Idén a fesztivál keretében május 16. és 22. között hat előadást láthatnak a szegediek – nem feltétlenül egymást követő napokon, közéjük kerülhetnek a színház saját produkciói is.

A fesztiválnyitó előadásra május 16-án esete kerül sor a kisszínházban: a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészei Vinnai András Vojáger című ősbemutatóját hozzák el Szegedre. A darab rendezője: Keszég László. Másnap este a házigazda szegediek egy sikerprodukciója kerül színpadra: John Steinbeck színművét, az Egerek és emberek című darabot Balikó Tamás állította színpadra. Május 18-án a Békéscsabai Jókai Színház hozza el Szegedre a Hippolyt, a lakáj című kétrészes, zenés vígjátékot Eperjes Károly rendezésében. Ugyanezen a napon, a Korzó zeneházban mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház társulata Zerline, a szobalány történetének színpadi változatát Sándor János rendezésében. Május 21-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában láthatják a szegediek a Spiró György Prah című darabját. A Finálé Fesztivál idei záró előadása a Szegedi Kortárs Balett két Stabat Mater produkciója lesz május 22-én. A szegedieket is meghívták Temesvárra, ahol májusban egy hasonló régiós fesztivált tartanak. Azon a Sándor János rendezésében, Fekete Gizi címszereplésével színpadra állított Zerline, a szobalány története című Hermann Broch-darab képviseli a szegedi teátrumot.

tuti

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó