Kultúra
Nagybecskerek: Európai falu a Szabadság téren
Betűméret:             

Rendhagyó esemény helyszíne volt ma a nagybecskereki Szabadság tér: Európai falu név alatt az EU tagállamait mutatták be a község iskolái. Huszonhét kis házikót állítottak fel a téren, s ezek egy-egy országot képviseltek. A projektum kezdeményezője a tamáslaki (Tomaševac) Mladost Általános Iskola volt, mely tavaly először szervezte meg ezt a rendezvényt, az indítóok pedig az volt, hogy a fiatalok 75 százalékának nem volt alkalma Európai Unió-s tagállamba ellátogatni.

A rendezvény egyik célja bemutatni az európai országok hagyományait, illetve az ott élő népek kultúráját, a különbözőségeikkel egyetemben. Hogy némiképp megismerjék az uniós országokat, mindegyik csapat belátása szerint a legjobb módon próbálta bemutatni a kalapból kihúzott országot, és a bemutatkozás során minden fontos tudnivalót elmondtak vagy bemutattak egy-egy tagállamról, szórólapokat osztogattak, illetve pannókat készítettek. A szülők, nagyszülők, de egyesületek is hozzájárultak a minél jobb bemutatkozáshoz, így az adott ország eredeti receptjei szerint készültek sütemények, különféle dísz- és emléktárgyak is.

A rendezvényt mgr. Ivan Bošnjak, Nagybecskerek polgármestere nyitotta meg, aki reményét fejezte ki, hogy a mostani általános iskolások megérik azt, amikor ők is tagjai lesznek a nagy európai közösségnek.

Kónya-Kovács Otília

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó