Kultúra
Csaknem 600 általános iskolás vetélkedett az idei ÁMV-n
A hétvégén zajlott le az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője Szabadkán
Betűméret:             

12. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a vajdasági szintű, a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű és a Szerbiai Oktatási Minisztérium által is elismert találkozót, amelyen a kisdiákok 10 kategóriában mérték össze tehetségüket és felkészültségüket. A verseny három helyszínen zajlott: a Majsai Úti Általános Iskolában, a Kosztolányi Dezső Színházban és az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola épületében. 28 zsűritag értékelte a munkákat; a diákok a versmondás, prózamondás, szép beszéd, fogalmazás, színjátszás, képzőművészet, ének, költészet mellett műveltségüket is letesztelhették a vetélkedőn. De Negri Ibolya, a versenyt szervező Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke köszöntőjében kiemelte, a verseny célja, hogy a vajdasági általános iskolák legjobb magyar nyelven tanuló diákjai megméressék tudásukat, tehetségüket, alkotási készségüket. A vetélkedő célja még az anyanyelvápolás, a magyar nyelv szeretetének erősítése, valamint a művészetek kiemelése – tette hozzá De Negri. Joó Horti Lívia, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának elnöke reményét fejezte ki, hogy ez a vetélkedő a jövőben is lehetőséget ad a kisdiákok alkotásainak bemutatására. A találkozón 2013-ban a legtöbb érmet elnyerő csantavéri Hunyadi János Általános Iskola az ÁMV vándorkupáját is hazavihette.

BG

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó