Grabovac Simonnak a belgrádi KIZ Altera kiadónál megjelent Visszatérő versek című kötetét mutatták be vasárnap este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, a felszólalók azonban a szerző teljes költészetét górcső alá véve próbálták megragadni a Grabovac Simon-jelenséget.

Tolnai Ottó egy afrikai utazáshoz, illetve sarkkutatáshoz hasonlította a Grabovac Simon költészetével való találkozás élményét. Mint mondta, a szerző ugyan néha felhasználja a szerb költészet egyes motívumait, de valójában egy radikális költészet-tagadást, illetve a költészet megkérdőjelezését műveli. A teljes megsemmisítés eszközével él – fejtette ki Tolnai –, verseiben mindent a nullára rombol, majd ott próbál megragadni valamit, s amit leginkább sikerül, azok válnak, úgymond, motívumaivá. Tolnai szerint a költészet nagyrészt egy meghatározhatatlan udvarban játszódik, amelyben található egy fa – ez akár a költővel is azonosítható Tolnai szerint –, a körvonalazódó tárgyaknál egy asztalt említett, illetve edényeket, fiókokat, gyakran megjelenő elemként pedig a vizet jelölte meg. Tolnai Ottó megjegyezte, olyan, mintha Grabovac minden versében elkezdene építkezni, az utolsó sorokban viszont ezt is lerombolja, de mindez egy „Einsteini görbéhez” hasonlóan visszagörbül, s létrejön a szerző költészete.

Petrinović Franjo az inverzió költészeteként határozta meg a műveket, Grabovac Simont pedig az inverzió költőjeként, s mindezt idézetekkel támasztotta alá. Véleménye szerint ez a költészet meg kívánja törni a dolgok, illetve a cselekvés menetét. Elmondása szerint Grabovac mindennek, így a metapoetikus és a valós világnak a megújításába is kezd, rákérdezve azok lényegére, valamint arra, hogy igazából mire is képes maga a költészet.

A könyvbemutatón szerbül és magyarul is elhangzottak Grabovac Simon költeményei a szerző, valamint Szerda Zsófia, Varga Henrietta, Döbrei Dénes és Mikes Imre Elek előadásában.

R. A.