Utolsó alkalommal ültek asztalhoz az Olvass be újra! beszélgetéssorozat kritikusai, két hét múlva ugyanis már – az ígérteket betartva – az eddig górcső alá vett kötetek szerzői várják az irodalom és az újvidéki rendezvény iránt érdeklődőket.
A kritikusok utolsó tusáján Fehér Dorottya kritikuson kívül Barlog Károly író, illetve Benedek Miklós költő elemezte Molnár Illés Hüllők és izzók című verseskötetét. A Fiatal Írók Szövetsége által az újvidéki Művészklubban megszervezett rendezvény moderátora Berényi Emőke, a FISZ vajdasági koordinátora volt.
Első kérdése, felvetése a kötet címére vonatkozott: a két fogalom ellentétére már korábban a szerző is felhívta a figyelmet, szerinte ugyanis a hüllők olyan életet képviselnek, ami mégis hideg, az izzók pedig ugyan élettelen testek, de felforrósodnak. Ennek kapcsán felmerült a cím Weöreses mivoltának kérdése, illetve az az állandó probléma, hogy vajon a kritikusok mennyire tartják megfelelőnek az aktuális címet, s ha nem, vajon mi lenne jobb. Elhangzott, hogy akár az első ciklus címére, a Vaktérképre is eshetett volna a választás, viszont lehetséges, hogy az kevésbé keltette volna fel a potenciális olvasók figyelmét.
A három ciklus vonatkozásában kifejtették, nem éreznek közöttük eltéréseket, így a verseket akár el is lehetne mozdítani a köteten belül, illetve ciklusokon át anélkül, hogy jelentősebb változás következne be.
A kritikusok szerint Molnár Illés valamelyest túlírta verseit, illetve magát a kötet, kifulladt a végére, s a „kevesebb talán több lett volna”. Mindenesetre, mint kifejtették, nem sikerült levetkőznie magáról és műveiről kortársai, de a korábbi költők hatását sem, így egy sor intertextualitásra tudták felhívni a figyelmet. Szóba kerül még többek között a lírai én kérdése, illetve a kötetben esetleg megbúvó titkokat is keresték.
A beszélgetés végén természetesen sor kerül a már megszokott osztályzásra is. Egytől tízig terjedő skálán Fehér Dorottya 7,5-öst, Barlog Károly 7-est, Benedek Miklós pedig 7,7-est adott Molnár Illés verseskötetének.
R. A.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




