Kultúra
Temesvári, békéscsabai és szabadkai vendégjátékok a Finálé szegedi színházi fesztiválon
Betűméret:             

Az évad végének közeledtével is kínál különleges előadásokat hűséges nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház: csütörtökön kezdődik a Finálé Fesztivál, amelyen régebben játszott saját produkciók mellett temesvári, békéscsabai és szabadkai vendégjátékokat láthat a közönség.

Elsőként a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Vinnai András Vojáger című darabját mutatja be Keszég László rendezésében. Azok, akik lemaradtak a tavalyi ősz egyik sikeres szegedi bemutatójáról, pénteken láthatják John Steinbeck Egerek és emberek című színművét - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Szombaton a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékában a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékot játsszák a Kisszínházban, a Korzó Zeneházban pedig újra műsorra tűzik Hermann Broch Zerline, a szobalány története című színpadi művét Fekete Gizivel a címszerepben.
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy kortárs drámával, Spiró György Prah című darabjával érkezik Szegedre, a nőt Szász Enikő, a férfit Dukász Péter formálja meg a színpadon. A fesztivál programja pedig az idén 25 éves Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című produkciójával zárul. Giovanni Battista Pergolesi és Arvo Pärt zenéjére Juronics Tamás készített koreográfiát.
A Finálé Fesztivált első ízben 2011-ben szervezte meg a Szegedi Nemzeti Színház azért, hogy a teátrum az utolsó bemutatót követően is tudjon újdonságokat kínálni leghűségesebb nézőinek. (MTI)

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó