Éppen a kiállítás megnyitójára érkezett meg egy szabadkai kerékpáros a járgányán annak tiszteletére, hogy a szabadkai kerékpártörténetet szerda estétől a Topolyai Múzeumban nézhetik meg. A topolyaiakat megbolygatta ez a téma és az a fölhívás is, hogy a szabadkai kiállítással párhuzamosan a Topolyai Múzeum gyűjteni kezdi a községbeli kerékpárkultúrával kapcsolatos tárgyakat, fényképeket, dokumentumokat, hogy egyszer majd városunkban is rendezhessünk belőle egy kiállítást, így az emberek már erre a kiállításmegnyitóra is hoztak belőlük egyet-kettőt.
A biciklisek városa - A kerékpár történeti, néprajzi és művészeti aspektusai Szabadkán című kiállítás már a saját útját járja, hiszen a két évvel ezelőtti szabadkai megnyitója után a topolyai a sorrendben negyedik állomás Belgrád, Nagybecskerek és Nagykikinda után.
A szerda esti kiállításmegnyitón Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója, valamint a három szerző beszélt, Ninkov K. Olga művészettörténész, Raffai Judit néprajzkutató és Mirko Grlica történész.
Hulló István remek témának találta a bicajozást, hiszen a biciklisek városa lehet Szabadka, Topolya, de bármelyik külföldi város is. Fölhívta a figyelmünket, hogy ha elolvassuk a föliratokat, a kiállítási szövegeket, kirajzolódik egy olyan történet, amely megdöbbentő lehet. Például az, hogy mennyiben járult ez az egyszerű közlekedési eszköz, a kerékpár, ahhoz, hogy a nők nadrágot kezdtek hordani. Kihangsúlyozta, hogy ma már inkább Topolya a biciklisek városa az itteni kerékpárgyár miatt.
Mirko Grlica megnyitóbeszédében megemlékezett arról, hogy érdekes volt számára az, hogy ezen alkalommal hogyan tudták fölépíteni a kiállításukat egy újabb múzeumi térben, és hogy számára ez az egyik legérdekesebben fölállított kiállítás az eddigiek közül. Fölhívta a figyelmünket arra, hogy megismerhetjük a kiállításból Vermes Lajost, aki az első biciklit hozta Szabadkára, az egykori Partizan kerékpárgyárat, de a női kerékpározást is. És egy ajánlatot is tett arra, hogy mivel kint jó idő van, és a kiállítás témája a bicikli, próbáljuk meg e kettőt egy fedél alá hozni: poroljuk le kerékpárunkat, és menjünk ki vele a természetbe. Hagyjuk el azokat a gépeket, amelyek mind jobban az asztalhoz kötnek minket, hiszen a mozgásban lévő emberek máshogyan gondolkoznak és élnek.
Raffai Judit beszédében kitért arra, hogy nemcsak a parasztságnak, hanem a középrétegnek is meghatározta az életét, amikor biciklire ült, de vannak kivételek is: egy idős palóc dudás mondta azt egyszer, hogy azért tud annyi történetet, és azért tud dudálni, mert nem ült kerékpáron és számára ezzel nem szélesedett ki a világ. A néprajzkutató leszögezte, hogy a bicikli kiszélesítette a gondolkodásunkat, az időt és a teret megváltoztatta.
Ninkov K. Olga beszédében arra kereste a választ, hogy miért inspirálta a művészeket a bicikli megjelenése. A kiállítás művészeti aspektusát tárgyalva kifejtette, hogy a kerékpár kereke egy kör, amely az ősművészetben már egy ismert szimbólumot, a Napot, a körforgást jelenti, és ez a körforgás, amely az élettel van kapcsolatban, a biciklinél dupla értelmezést nyer, hiszen párban forog a két kerék. Kitért arra is, hogy Szabadkán sok művészt inspirál a kerékpár: Szajkó István már húsz éve csak biciklit fest. De említette Csernik Attilát is, aki egykor Topolyán, a művésztelepen elkészítette a műalkotását a bicikli kerekéről.
A kiállításmegnyitón egy nyereményjáték is indult: a tárlat témájával kapcsolatban kérdésekre felelhetnek azok, akik versenybe szállnak a Capriolo által fölajánlott kerékpárért. A kérdéseket a kiállításon kapják kézhez a látogatók, és a tárlat ismerete szükséges a megválaszolásukhoz. A szelvények közül június közepén, a kiállítás zárásakor húznak a szervezők.
A napokban indul A biciklisek városa című tárlat kapcsán egy rajzpályázat is: általános iskolásoktól vár a Topolyai Múzeum olyan alkotásokat, melyen az a bicaj van megörökítve, amely álmaink netovábbja. Itt is díjakra számíthatnak a legügyesebb diákok a Capriolo fölajánlásával.
A szombati topolyai Múzeumok éjszakája is a bicajozás jegyében zajlik. Ha kerékpárral jönnek a fél öttől kezdődő rendezvényre, akkor részt vehetnek a közlekedési bicajversenyen, extrém kerékpárversenyen, kerékpártúrákon, biciklis fölvonuláson, elbicajozhatnak a kovács- és bognárműhelyhez. Ha elromlott a kerékpárjuk, hozzák el a múzeum melletti sátorhoz, és meg fogják javítani a mesterek. Ha pedig gyalog jönnek, megnézhetik ezeket a versenyeket a múzeum melletti téren, leülhetnek biciklis képeslapokat készíteni a játszóházunkba, megnézhetik a szerdán megnyílt A biciklisek városa című kiállítást és az állandó tárlatokat, és két előadást is meghallgathatnak. Egyet szerb nyelven: a világutazó kerékpáros, Zoran Zivlak mesél majd az élményeiről, kisfilmen megnézhetik, hogyan jutott el kerékpáron a londoni Olimpiára. A magyar nyelvű előadást pedig Kőrösi Brindza Bernadetta tartja arról, hogy hogyan változott az öltözködés, amikor megjelent a bicaj. A késő estig órákban olyan kisfilmeket nézhetnek meg, melyeknek témája a bicikli. A versenyek díjazásosak lesznek, melyeket a Capriolo és a Smartcom támogat. A szombati rendezvényt Topolya Község Önkormányzata, valamint a Pöttker cég támogatja. A belépés ingyenes.
G. H.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




