Kultúra
Esterházy Péter díjat vesz át a torinói könyvfesztiválon
Betűméret:             

Premio Mondello nemzetközi irodalmi díjat adnak át Esterházy Péternek a csütörtökön megnyílt 26. Torinói Nemzetközi Könyvszalonon, amelynek idei díszvendége Chile. Esterházy Péter a május 20-ig tartó könyvfesztivál egyik kiemelt nemzetközi vendége.

A szicíliai Palermo tengerpartján levő Mondellóról elnevezett díjat Giovanni Puglisi, a Fondazione Sicilia alapítvány elnöke adja át. A zsűri tagja, Melania Gaia Mazzucco, a 2003-ban Premio Strega-díjat nyert olasz írónő a fesztivál közönsége előtt beszélget Esterházy Péterrel.
A díj indoklásában Mazzucco azt írta, hogy a magyar író "műveinek olvasása örömet okoz. A gondolkodás, az élet, az írás örömét, de az olvasásét is. Ezért a fertőző szabadságérzetért vagyunk neki hálásak".
Az idén 39. kiadásához érkezett Mondello-díjat eddig magyar szerzőnek két alkalommal - 2003-ban Giorgio Pressburgernek, 2005-ben Szabó Magdának - adtak.
"Egyre gyakrabban járok Itáliába és egyre jobbnak látszik, mint amilyennek képzelni szoktuk. Ha lennének rosszakaróim, akkor most láthatnák, hogy mégsem csak Németországban vagyok ismert" - nyilatkozta a díjátadás előtt Esterházy Péter az MTI-nek.
Az írónak csaknem tíz műve jelent meg Olaszországban, és 2006 óta ez az ötödik olasz irodalmi díj, amelyben részesül.
A torinói könyvfesztivált Giorgio Napolitano olasz államfő videoüzenete nyitotta meg: "Az irodalom és az olvasás a demokrácia elengedhetetlen tartópillére" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Olaszországban keveset olvasnak.
Az 1400 kiadót, 2000 szerzőt, 900 író-olvasó találkozót bemutató fesztivál idei díszvendége a Pablo Neruda halálának negyvenedik évfordulójáról megemlékező Chile. A fesztiválon részt vesz a dél-amerikai országból Luis Sepulveda, de az olvasók találkozhatnak az izraeli David Grossmannal és Jerome Ferrarival, a tavalyi Goncourt-díj nyertesével is. A fesztiválra háromszázezer látogatót várnak. (MTI)

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó