Kiállításokkal, filmekkel, koncertekkel, összesen több mint félszáz programmal és kísérőprogrammal várták az érdeklődőket tegnap este Szabadkán, a Múzeumok Éjszakáján. A lassan bejáródó hagyományos programok mellett a szervezők számos újdonsággal várták az idén a látogatókat.
A Városi Múzeumban este hat órakor volt az ünnepélyes kapunyitás. Az érdeklődők négy kiállítást tekinthettek meg itt: az Utak és kultúrák, a Minden csak reklám, a Szecesszió a szabadkai kincsestárakban, valamint a Vuk jubileumai című összeállításokat, de a kísérőprogramban gyermekfoglalkozások, hangversenyek, filmvetítések is voltak. A Képzőművészeti Találkozó Modern Galériában este kilenc órakor nyílt meg Raichle Ferenc emlékszobája, amelyet ezentúl állandó jelleggel tekinthetnek meg majd a látogatók. A kiállítás látványtervét Boros Viktória készítette. Az összeállításban a Raichle-palota alaprajzát, eredeti bútordarabjait láthatja a közönség, valamint fényképeket. Ezenkívül Juhász László, Homonnai Pál, Zdravko Mandić és Zdenko Štricki fotó- és festménykiállítása volt megtekinthető. A Vinko Perčić Galéria idén az intézmény hagyatékából válogatott.
A Népszínház programjának keretében idén is bejárható volt a készülő színház építkezése, és a színészekkel is barátkozhattak a rajongók. A legkisebbek a Gyermekszínházban A nyolcadik napon című monodrámát láthatták Vörös Imelda előadásában, majd a Svetozar Marković Gimnázium történelmi szakcsoportjának Perzsák című előadása következett. A Kosztolányi Dezső Színházban a kulisszák mögé is betekintést nyerhettek a kíváncsi látogatók. Ezenkívül színészi improvizációkkal szórakoztatta közönségét a társulat, és a Pass-Port Trilógia dokumentumfilmjét is levetítették. A Lifka Sándor Art Moziban munkásságának 50. évfordulója kapcsán Bernardo Bertolucci filmjei, valamint az A Hard Day’s Night című, a Beatles együttes 50 évét feldolgozó filmet vetítették. A kísérőprogramban kiállítások és koncertek is voltak. Az Eurocinema moziban Európa ifjú lelke címmel vetítettek filmválogatást, a Szabadegyetem kiállítótermében pedig Világok és hősök címmel a gyermekszínházak fesztiválplakátjait tekinthette meg a közönség.
A Városi Könyvtárban az állomány minikönyveit állították ki, ezenkívül itt is volt koncert, az Amerikai Kuckóban egy kiállítás Hajók az üvegben címmel, a gyermekosztályon pedig meseolvasás. A Vajdasági Magyar Folklórközpontban a III. Lánchenger pályázat szőtteseit mutatták be az érdeklődőknek. Nagy volt a zsongás a Zsinagógában is, ahol tradicionális ételeket kóstolhattak az érdeklődők, körbejárhatták az épületet, rövidfilmeket nézhettek és zenét hallgathattak, a szerencsésebbek pedig megkóstolhatták a Zsinagóga 111. születésnapjára készített tortát is.
Szabadka 2008-ban csatlakozott a Múzeumok északája rendezvénysorozathoz. Azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez az esemény. Idén már csaknem húsz intézmény, köztük a város legfontosabb kulturális központjai, de számos szórakozóhely is csatlakozott a megmozduláshoz.
Gy. V.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




