Kultúra
20 000 lelkes rajongó előtt koncertezett Belgrádban a Depeche Mode
Betűméret:             

Mintegy 20 000 hazai és külföldi rajongó előtt tartotta meg a már régóta vár belgrádi koncertjét a Depeche Mode híres angol zenekar a fővárosi Ušće területén.

A leghűségesebb rajongók már szombaton a helyszínre érkeztek, hogy a legjobb helyeket foglalhassák el a színpad előtt, a tömeg pedig vasárnap este 7 óra körül, az előzenekarként fellépő Diamond Version fellépése előtt egy órával kezdett gyülekezni.

Nagyjából este háromnegyed kilenckor csendültek fel a zenekar új lemezéről, a Delta Mashine-ről származó Welcome to My Word című zeneszám első akkordjai. Az új lemezről elnevezett turné belgrádi állomásán ezt követően az Angel, a Walking in My Shoes, valamint a Precious című zeneszámokat hallhatta a közönség, Dave Gahan énekes pedig szerb nyelven is köszöntötte a várost és a közönséget.

A Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher felállású zenekar tartotta magát a korábbi fellépések sorrendjéhez, így a Black Celebration, a Policy of Truth, a Should be Higher, az A Pain That I’m Used To és az A Question of Time című zeneszámokat is hallhatta az érdeklődő közönség. (Tanjug)

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó