27 amatőr gyermekszínjátszó csapat lépett a közönség elé Bácsfeketehegyen. Raffai Ágnes színésznőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmunkatársát az idei rendezvényről kérdeztük.
– Rekordszámú résztvevője volt a találkozónak. Milyen volt a rendezvény lefolyása?
– Mindkét napon fél 10-kor kezdődtek az előadások, fél egyig, illetve délig tartott a program első fele. A közös ebéd után lelkes önkénteseink játszottak a fellépő gyerekekkel, miközben a felkészítő tanárok és a csoportvezetők a szakmai zsűrivel beszélgettek. Délután ismét színházba mentünk, majd újabb közös játék következett, végül vacsora és ismerkedés zárta a napot. A közös foglalkozásokon igyekeztünk úgy kialakítani a csoportokat, hogy a különböző településekről érkező színjátszók a korosztályuknak megfelelő elosztásban együtt játsszanak, s ezáltal a 21 vajdasági helységből érkezett színjátszó csoportok között életre szóló kapcsolatok születhessenek.
– Kik voltak a szakmai bizottság tagjai?
– Három zsűritagunk volt: Hajós Zsuzsa színész-drámatanár, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársa és az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke Budapestről,Vörös Imelda gyermekszínjátszó-rendező, a Deszkára fel! képzések egyik oktatója, a szabadkai Gyermekszínház színésze, valamint Hegedűs Jenő színész-rendező Budapestről.
– Mi volt a találkozó tétje?
– Az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozóra egy vajdasági csapat juthatott tovább Bácsfeketehegyről. Idén a szakmai zsűri a házigazda település Nevenincs csoportját találta a legjobbnak, akik A schildai polgárok című előadást hozták el a találkozóra Pál Ilona rendezésében, így ők utazhatnak a magyarországi versenyre.
– Mik voltak a legfontosabb észrevételek, miben kell még fejlődniük a fiatal színjátszóknak?
– Hajós Zsuzsa, aki több alkalommal zsűrizett már nálunk, értékelésben elmondta, úgy érzi, hogy már a tavalyi találkozóhoz képest is sokat fejlődtek a csoportok, jó úton haladnak, a korosztályuknak megfelelő szövegeket választottak, és igyekeztek letisztult színpadképpel, egyszerű eszközökkel dolgozni. Természetesen van még hova fejlődni, de egy-egy ilyen találkozó és a szakmai párbeszéd remek alkalom a tanulásra. A csoportok jó részének nem árt odafigyelni a tiszta beszédre, de láthattunk szinte profi szinten előadott darabokat is.
– A VMMSZ évek óta szakmai segítséget nyújt a helyi művelődési egyesületeknek, amatőr társulatoknak Vajdaság-szerte, ebben neked is fontos szereped van. Hogyan tudnak benneteket megtalálni az érdeklődők?
– A VMMSZ-t elérhetik a 024/551-822-es telefonszámon, illetve a vamakult@mail.open.telekom.rs címen. Idén is több csoport kért tőlünk segítséget. Néhány alkalommal ingyen házhoz megyünk, és segítünk, amiben tudunk.
– Kik támogatták az idei találkozó megvalósulását?
– Több helyre is pályáztunk, számos vállalat, intézmény, önkormányzat is mellénk állt, és még egy helyről várjuk a visszajelzést utólag. De a gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy szinte a semmiből bonyolítottuk le a rendezvényt, étkeztettünk több mint ötszáz résztvevőt. Köszönettel tartozunk azoknak a magánszemélyeknek, akik önzetlenül, teljes odaadással és jókedvvel segítettek a találkozó lebonyolításában, voltak, akik ebédet főztek, takarítottak, pakoltak, fogadták az érkező csoportokat, játszottak a gyerekekkel, felügyelték a találkozó zökkenőmentes lefolyását.
– Az elmondottak szerint egyre népszerűbb a találkozó.
– Az a tapasztalatunk, hogy akik egyszer már részt vettek a Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón, azok általában vissza is jönnek, kivételes alkalom ez az itt kialakuló barátságok megtartására, egymás munkájának megismerésére. A Deszkára fel! elnevezésű képzésünkön részt vevő csoportvezetők is szinte kivétel nélkül összeszedték a bátorságukat, hogy a képzésen szerzett tudást felhasználva jelentkezzenek a megmérettetésre. Reméljük, hogy jövőre még több gyermekszínjátszót fogadhatunk Bácsfeketehegyen.
Basity Gréta



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




