Kultúra
Énekelt Versek Fesztiválja: Új kihívásokat hoz az egyre növekvő népszerűség
Betűméret:             

A hétvégén megtartott Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának szervezői elégedettek az idei rendezvénysorozattal, amelynek programjai iránt nemcsak Zentán, hanem más vajdasági településeken is igen nagy volt az érdeklődés.

– Nagyon eredményesnek találom az idei rendezvényt, hiszen huszonhat benevezett szólista és együttes közül huszonegyen eljöttek, és igényes produkciókat mutattak be a versenyprogram során, s ennek köszönhetően az énekelt versekhez méltó színvonalú fesztivált tudtunk szervezni. Idén nálunk maradt a fődíj, hiszen az újvidéki dalénekes, Perišić Diana diadalmaskodott, de a magyarországi fellépők is rendkívül erősek voltak, így nagyon sok díjat elvittek. Sokféle irányzattal találkozhattunk a fesztiválon, amelyen új hangok is megjelentek. Ez igen örvendetes számunkra, hiszen azt vetíti előre, hogy a jövőben azon kell majd gondolkodnunk, ennyi versenyzővel, ennyi résztvevővel hogyan lehetne a zentai fesztivált egy Kárpát-medencei nagy döntővé varázsolni – magyarázta Hajnal Jenő, a rendezvény főszervezője, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, majd hozzátette, amennyiben a következő években is olyan nagy lesz az érdeklődés, mint amekkora idén volt, abban az esetben régiónként előselejtezőket tartanak, s aztán a régiók legjobbjai mérettetnek majd meg a Zentán megrendezendő Kárpát-medencei döntőn.

– Külön öröm számunkra, hogy a kísérőrendezvények is szép fogadtatásra találtak, ami azért nagyon fontos, mert idén Zenta mellett Bácskossuthfalván, Nagykikindán, Szajánban, Óbecsén és Újvidéken is felléptek a résztvevőink, a gála pedig, amelyen Sebestyén Márta és a Gryllus fivérek adtak koncertet, a pünkösd ünnepéhez méltó módon tette fel a koronát az egész rendezvénysorozatra – fogalmazott Hajnal Jenő, aki a rendezvény kapcsán annak fontosságát is kiemelte, hogy a fesztivál egyfajta hozadékaként elindult a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Vers-ének könyvsorozata is, amelynek első kötete Domonkos István Domi-dalok című könyve volt, a következő pedig, amely a budapesti Ünnepi Könyvhétre jelenik majd meg, Verebes Ernő Füttyraktár című kötete lesz, de máris további három-négy kézirat kiadását fontolgatják.

mi.

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó