Kultúra
Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a TESZT-en
Betűméret:             

Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron.

A helyi Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett fesztivál programjából kiderül, hogy az idén húsz színházi előadást hívtak meg a szervezők, de kiegészítő programként a közönség koncerteken is részt vehet.
Erős a szerbiai színházak jelenléte, hiszen meghívást kapott az Újvidéki Színház, amely az Opera ultima című előadást játssza Kokan Mladenović rendezésében, de Temesvárra jön a Szerb Nemzeti Színház, amely Csehov Sirály című drámáját adja elő Tomi Janezić rendezésében. Meghívást kapott még a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint a belgrádi Atelje212 és a kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösség.
Magyarországról részt vesz a Forte Társulat és a Szkéné Színház, amelyek Agota Kristof A nagy füzet című művét adják elő Horváth Csaba rendezésében. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Prokofjev Péter és a farkas című darabját viszi színre Krámer György rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház Hermann Broch Zerline, a szobalány története című művét játssza Sándor János rendezésében. A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című művét adja elő Göttinger Pál rendezésében, Pintér Béla és Társulata a Kaisers Tv, Ungarn című produkcióval vesz részt a fesztiválon.
A programot a házigazda temesvári színház román, magyar és német társulatának, valamint az Aradi Kamaraszínháznak a produkciói egészítik ki. A közönség a Dóm téren Lajkó Félix és zenekarát, valamint Harry Tavitian és Cserey Csaba dzsesszkoncertjét is meghallgathatja.
Gálovits Zoltán, a szervező színház művészeti aligazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a TESZT-nek évfordulós jellege van, hiszen Temesváron hatvan éve alakult állandó hivatásos magyar színtársulat.

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó