Kultúra
Megtartották a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny Délvidéki döntőjét
Betűméret:             

Ma tartották meg Zentán a XIX. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny Délvidéki döntőjét, amelyen külön kategóriában versenyeztek az óvodás, a kisiskolás, a felsős, a középiskolás és a felnőtt mesemondók.

A rendezvény kezdetén Hajnal Anna, a Városi Könyvtár vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere nyitotta meg a népmesemondó verseny délvidéki döntőjét. Ezt követően megnyílt a legendamesék illusztrációiból készült kiállítás, és a szervezők átadták a díjakat a legjobb pályamunkák készítőinek. A program folytatásában az óvodások és a kisiskolások az Alkotóházban, a felsős tanulók, a középiskolások és a felnőttek pedig a Munkásegyetem első emeleti előadótermében mutatták be produkcióikat. A versenyzők teljesítményét szigorú szempontok alapján bírálta el a neves szakemberekből álló zsűri, amelynek tagjai Burány Katalin, Dévavári Beszédes Valéria, Kónya-Kovács Otília, Raffay Judit, Toldi István és Vukosavljev Iván voltak.

Az óvodások mezőnyében a zsűri több egyenrangú első díjat osztott ki, ezeket Farkas Kira, Gilice Anabella, Homolya Szintia, Király Ella, Kólity Kristóf, Majoros Lara, Matykó Ádám, Rontó Kata, Süveg Emma, Szalai Kitti és Szalai Violetta érdemelte ki. A kisiskolások között az első díjat Kratofil Zsóka, a másodikat Csalakov Mirella, a harmadikat Szalai Klaudia kapta, különdíjjal pedig Wolland Gergőt, Rekovics Rékát, Szalai Noémit és Asztalos Anasztáziát tüntette ki a bírálóbizottság. A felsősöknél az első Péter Kinga, a második Kovács Dominika, a harmadik Bellér Roland, a negyedik Gazsó Boglárka lett, Kalmár Brigitta, Kónya Leon, Szurap Adolf, Takács Dominika és Varga Dávid pedig különdíjat érdemelt ki. A középiskolások mezőnyében az első díjat Molnár Márk, másodikat Stájer Szindia, a harmadikat Mucsi Anasztázia, a negyediket Kállai Ferenc, a különdíjat pedig Kéringer Karina kapta, míg a felnőtteknél Barta Mária, Katona Ernő, Rontó Márta és Szabó Réka egyenrangú első díjat érdemelt ki.

– Az idei rendezvénysorozatra összesen 120-an neveztek be, akik közül a döntőn 76 mesemondó mérettette magát, a meseillusztrációs pályázatra pedig 227 rajz érkezett be, amelyek közül 58-at állítottunk ki, a Balla Ákos, Bencz-Arsenović Gabriella és Mezei Erzsébet összetételű zsűri pedig összesen 23 díjat osztott ki a pályaműveket beküldő gyermekek között – hangsúlyozta Hajnal Anna, a rendezvény főszervezője, a Városi Könyvtár vezetője, majd hozzátette, az idei rendezvényt a szervezők a verseny névadója, Kálmány Lajos emléke mellett a nemrég elhunyt oromhegyesi mesemondó, Czérna Miklós emlékének szentelték, és 2013 – A külhoni magyar kisiskolások éve program jegyében szervezték meg.

mi.

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó