Kultúra
A hely méltósága
A Létünk és a „Keglovics utca” bemutatója Szenttamáson és Óbecsén
Betűméret:             

A Forum Könyvkiadó Intézet könyvbusz programja keretében mutatták be kedden este két helyszínen, Szenttamáson a Gion Nándor Emlékházban, illetve Óbecsén a Than Emlékház szervezésében a Létünk tudományos folyóirat akutális számait, illetve a kiadó gondozásában napvilágot látott Priče iz Keglovićeve ulice című Gion-fordításkötetet. A tudományok széles skálája iránt nyitott és a többnyelvűséget is felvállaló folyóirat, valamint a Gion Nándor szerb nyelvre átültetett novelláit tartalmazó kötet mindkét helyszínben a legalkalmasabb környezetre talált az olvasóval és a befogadóval való közvetlen párbeszédhez, hiszen a Gion-ház az író kultuszának legfontosabb teremtő helye, másrészt éppúgy kulturális többszínűségre törekszik, miként az óbecsei Than Emlékház. Ez utóbbi intézmény a kultúraközvetítés mellett a tudomány népszerűvé tételének az úttörője is – termeiben interaktív játékok várják a tudományos törvényszerűségek megismerése iránt fogékony érdeklődőket.

A Létünk folyóiratról dr. Bence Erika főszerkesztő tartott bevezető előadást, amelyben a folyóiratnak a humán és a reál tudományok iránti nyitottságát, multikulturális jellegét hangsúlyozta. Ennek szellemében hangzott el dr. Németh Ferenc Pechán József életművéről szóló, több tudományág látásmódját közvetítő előadása, illetve Romoda Renáta, az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója az arany jelenségét interdisziplináris szempontból vizsgáló kutatói beszámolója.

A Létünk idei második száma igen nagy teret szentel a Gion Nándor-i ópusznak, amihez nagyszerűen kapcsolódott a fordításkötet bemutatása dr. Horváth Futó Hargita, a kötet egyik szerkesztője, illetve a jelenlevő fordítók részéről.

A Forum könyvbusza igen nagy érdeklődést keltett mindkét helyszínen, különösen Szenttamáson, ahol a tanulók és a fiatalok nagy számban jelentek meg a rendezvényen.

A rendezvény ezáltal mind a kultúra, mind a tudomány népszerűsítésének fontos eseményévé vált.

P. L.

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó