Kultúra
33 koncertet ad európai turnéján Bob Dylan
Betűméret:             

Harminchárom koncertből álló európai turnéra indul ősszel Bob Dylan: a körút október 8-án kezdődik Oslóban és november 28-án zárul a londoni Royal Albert Hallban.

A Bob Dylan in Europe című turnéra péntektől árulják a jegyeket – jelentette be honlapján az amerikai zenész, aki nyáron, július 26-ától augusztus 4-éig az Egyesült Államokban turnézik. Európai koncertkörútja 10 országot érint, Norvégia után Svédország következik, majd Németországban nyolc fellépése lesz, Berlinben október 24-én és 25-én. Koncertet ad Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában és Belgiumban. A turnét 9 nagy-britanniai koncert zárja, amelyekből hármat Londonban rendeznek.

Dylan szeptemberben új albumot jelentetett meg Tempest címmel, amely a világhírű amerikai zenész 35. stúdiólemeze. A Tempest ötven évvel azután került forgalomba, hogy 1962-ben megjelent a művész első korongja, a Bob Dylan című. A közelmúltban az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagjává avatták Bob Dylant. Párizsban a minap jelentették be, hogy a 71 éves amerikai zenész megkapja az egyik legjelentősebb francia kitüntetést, a Becsületrendet. (MTI)

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó