Kultúra
Nagykikindán megtartották az Ezüstcsengőt
Betűméret:             

Immár XIX. alkalommal került megrendezésre az Ezüstcsengő – egyházi gyermek- és ifjúsági szkólák és kórusok találkozója. A helyszín a nagykikindai Assisi Szent Ferenc-templom volt, ahol összesen 12 énekcsoport mutatkozott be, mégpedig a házigazdákon kívül Törökbecséről, Doroszlóról, Nagybecskerekről, Kisoroszról, Szentmihályról, Kúláról, Temerinből, Óbecséről, Zentáról és Muzslyáról két ifjúsági kórus érkezett.

A szervezési munkálatokat Détári Margita zenetanárnő látta el pedagógustársaival együtt, valamint a helyi plébános, Koncz Tibor atya, aki egyébként a Nagybecskereki Egyházmegye kántoraival és az egyházi zenével megbízott lelkipásztor, de ugyanakkor a helybeliek közül is sokan segítettek, hogy ez a rendezvény sikeres legyen.

Szakály József atya vette át Miocs József atyától az idei Ezüstcsengő szervezőbizottságának elnöki tisztét, és mint jelezte, hamarosan egy kiterjesztett összejövetelre invitálják meg a karnagyokat, hogy megbeszéljék az Ezüstcsengőre vonatkozó terveket, elképzeléseket.

k-ko

Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó