Kultúra
Határon túli gyerekek adták elő az István a királyt
Betűméret:             

Állva tapsolták meg szombaton azokat a határon túli árva és nehéz sorsú gyerekeket, akik az István a király című rockoperát adták elő a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A több száz résztvevő hetekig próbálta a darabot. A produkciót a tervek szerint elviszik Kárpátaljára, Székelyföldre és Vajdaságba is.

Több ezren voltak kíváncsiak az István a király rockoperára a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyermekek előadásában.

A rockoperában csaknem kétszázan szerepeltek, a szólisták és a táncosok Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és magyarországi településekről érkeztek. Hónapokon keresztül tanulták a szerepeket és a koreográfiát.

A közönség perceken keresztül, állva tapsolt a gyerekeknek az előadás végén.

Az előadás főszervezője szerint az egyik cél az volt, hogy a nehéz sorsú fiatalok megmutathassák, hogy ők is mennyire értékesek. "Nagyon nagy munka volt, nagyon bíztunk a gyerekekben, nagyon hittünk bennük, nagyon tartottuk őket és nagyon azt szerettük volna, hogy kihozzák a tudásuk legjavát, hogy tényleg érezzék meg, hogy ők értékes gyerekek és egy nagyon értékes dolgot tudnak létrehozni, örülünk mert mindent beleadtak és kihozták" - fogalmazott Szűcs Balázs.

A produkciót a tervek szerint elviszik Kárpátaljára, Székelyföldre és a Vajdaságba is. (Duna Híradó)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban