Kultúra
Nyolc év után új dallal jelentkezik az 50 éves The Who
Betűméret:             

Nyolc év után új dallal jelentkezik az idén 50 éves, legendás brit rockegyüttes, a The Who. A Be Lucky című szám a zenekar legnagyobb slágereiből válogató, november 3-tól kapható dupla albumon lesz rajta.

Az új dal jogdíjait az együttes rákbeteg tizenéveseket segítő alapítványnak adományozza. A Teen Cancer America nevű szervezetet a The Who még élő két tagja, Roger Daltrey énekes és Pete Townshend gitáros alapította 2011-ben Amerikában.

A két zenész korábban bejelentette: novemberben nagy-britanniai és írországi turnéra indulnak. A koncertkörút a zenekar első kislemeze megjelenésének 50. évfordulóját ünnepli - közli a BBC.

A 20. század egyik legnagyobb hatású rockegyüttesének énekese úgy fogalmazott, a turné "egy hosszú búcsú kezdete". A The Who legnagyobb sikerei közt volt a My Generation (Nemzedékem), az I Can See for Miles (Mérföldekről látom) és a Tommy című rockopera.

Daltrey, Townshend és John Entwistle alapította a zenekart 1964-ben Londonban, Keith Moon dobos az első lemez megjelenése előtt csatlakozott hozzájuk. Moon 1978-ban, kábítószer-túladagolásban halt meg, Entwistle 2002-ben, kábítószeres eredetű szívrohamban. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Közegellenállás riportpályázat - illusztráció
2024. ÁPRILIS 18.
[ 0:52 ]
Magyarország Agrárminisztériumának a Hungarikum Főosztálya az idén is meghirdette a Hungarikum pályázatát. Antal Andrea főosztályvezető hírportálunknak a pályázat kapcsán elmondta, hogy kiírásukat 3 célterületre hirdették meg, és a pályázatokat május hatodikától adhatják le a kérelmezők. A pályázat...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:07 ]
A népművészet közösségmegtartó, a közösségszervező ereje nagyon fontos: ezek a közösségek azok a szigetek, ahol a társadalmunk, a nemzetünk meg tudja vetni a lábát. A Csoóri Sándor Program nemzetmegtartó program - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:37 ]
Zentán a kis zsinagóga épületében megrendezett kiállításmegnyitó keretében kihirdették a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által meghirdetett Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével címet viselő pályázat eredményeit. Az összejövetelen Kormányos Katona Gyöngyi, a VMMI igazgatója...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 21:59 ]
Beolvasás folyamatban