A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Dobd a másik oldalra a hálót!
Betűméret:
Jézus feltámadásának eseményét a keresztény ember a vallás alappillérjének tartja. Tulajdonképpen minden ezen áll (vagy bukik), hiszen igazán csak a feltámadás tárja fel előttünk, hogy kicsoda Jézus, és érdemes-e neki hinni. Nem csoda tehát, hogy húsvét ünnepe az életet ígérő reményteli üzenetek forrása.A természetéből kifolyólag életre vágyó ember elégedetlen a mindennapi életével. Szeretne kitörni az ismétlődés körforgásából. Nehéz teherként éli meg a hiábavalóságot. A dolgok folytonos ismétlődése álmot (és ábrándot) szül az emberben: a földi paradicsom létrehozásának álmát. A valóság azonban azt mutatja, hogy ilyesmi nincs. Délibáb-kergetés az álmodozásunk. A józan gondolkodású ember rájön, hogy nincs kiút: el kell fogadnunk a szürke mindennapiságot. A hívő azt is látja, hogy maga az Isten is elfogadja ezt a „közönségességet”. Jézus egy közönséges napon született meg, és egy közönséges hétköznapon, „szombat beállta előtt” halt meg. Látszólag úgy, mint a három keresztre feszített rablógyilkosok egyike a nagy Római Birodalom egyik sivatagperemi városában. Három rablógyilkossal kevesebb... Megint vége egy kis szórakozásnak: a katonák visszamehetnek a kockához, a borhoz és a nőkhöz, a tanítványok pedig már rég kereket oldottak, pedig valaki közülük mellét verve hősködött, hogy életét fogja feláldozni érte. Semmi új a nap alatt! Hősködés és hősiesség között pedig akkora a különbség, mint ég és föld között, illetve a mennyel foglalkozó teológus és földet tanulmányozó geológus között. (Pedig látszólag csak egy betűről van szó. Apróság!)
Az életben gürcölünk tovább. Este lesz és reggel. Jön egy új nap, majd megint este és reggel. Mókuskerékben körforog a mindennapok szürkesége. Az egyhangúságot csak váratlan – kellemes vagy fájó – történések zavarják meg. Azután azokba is belenyugszunk. Majd díszítő habként jön a közömbös bölcselkedés: Mit tehetünk? A halálig majd csak valahogy kibírjuk...
De vajon céltalanul és életkedv nélkül kell-e beletörődnünk a mindennapok szürkeségébe, ahol már minden rituálissá vált a felkeléstől a fogmosáson át a munkáig, a gyerekek iskolába szállításáig az esti elfásult tévénézésig? Kiábrándultan átadni magunkat az árnak, hogy magával sodorjon?
Már őseink megállapították, hogy nagy úr a szokás. Szinte semmi sem tud bennünket kizökkenteni ellentmondásos helyzetünkből: egyrészt unjuk és elegünk van a mindennapok szürkeségéből, másrészt semmi kedvünk sincs a kimozduláshoz. Na, de ezen még a hívő embernek sem kellene csodálkoznia, hiszen ott vannak az apostolok: a nagy jeruzsálemi események után visszamennek oda, ahonnan elindultak. Rezignáltan lemondanak arról, akit szószólójuk Fülöp Cezáreájában Krisztusnak és Isten Fiának nevezett. Az egészet lidércálomként élik meg, a helyzet számukra teljesen ellentmondásosnak tűnik. Semmi sem világos. Ezért vissza a régi mesterséghez! Miféle emberhalászás! A Genezáreti-tó halai annál sokkal ígéretesebbek. Meg amúgy is, azt már tudjuk csinálni. És könnyebb, mint az emberekkel és az emberekért dolgozni. S a piacon még fizetnek is a fogásért.
Történik ez egészen addig, amíg egy átvirrasztott, üres hálós éjszaka után a pirkadat szégyenlős fényeiben meg nem jelenik egy idegen a parton, s utasítást ad: „Dobjátok a hálót a csónak jobb oldalára!”... S vége az eredménytelen erőlködésnek.
Szerintem, ha húsvétnak nem lenne semmi más üzenete, már akkor is meg kellene ülnünk. Hiszen van valaki, akinek a szava olyan hathatós, hogy az életnek pillanatok alatt új távlatot nyit. De a hálót nem ő dobja a másik oldalra. Ő csak megmondja hová kell dobni. Sokszor milyen jól jönne, ha meg tudnánk hallani szavát. Az életünk nem szürke hétköznap lenne, hanem vidám és hálás létezés.
Húsvéti jókívánságom sem lehet más, minthogy legyen bátorságunk a feltámadott szavára átdobni a hálót arra az oldalra, amelyet ő jelöl ki. S akkor életünk új tartalmakkal és izgalmakkal telik meg. S nem a mindennapi szürkeségben poshad.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2011. április)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
