2012. május 17., csütörtök
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
A papszentelések időszaka számtalan kérdéssel szembesít bennünket. Aggasztó a hivatások csökkenése, az egyházunkat botrányok rázkódtatják, az emberek ugyan keresik Istent, de mindenféle egyház vagy vallási közösség nélkül a „Krisztus igen, Egyház nem” értelemben, viták élénkültek fel arról, hogyan kellene megújítani az egyházat... Minden ember a saját keresztjét tartja a legnehezebbnek, és mindenki a saját történelmi időszakának a kríziseit. Emiatt sokan meginogtak. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy minden kornak meg kell küzdenie a maga kihívásaival. Az élet sohasem volt ideális és tökéletes. A történelem egyetlen időszakában sem létezett eszményi vallásosság. Szerintem jó, ha ezt tudatosítjuk. A harcot mindig mindenkinek meg kell vívnia.
Annál is inkább, mert tőlünk is nagymértékben függ a világ milyensége. Péter apostol tanítása szerint minden megkeresztelt ember pap. Első hallásra igen furcsának, sőt talán elvontnak is tűnik a kijelentés. Mintha valamilyen vallási álmodozó fogalmazta volna meg, akinek semmi köze a valós élethez, és aki úgy gondolja, hogy ájtatos szavakkal meg lehet vigasztalni az embereket. A valóság azonban ettől sokkal komolyabb és igényesebb. A keresztény ember papi hivatást kapott, hogy „lelki áldozatot mutasson be”. Az ősi felfogás szerint – és ebben nagyjából egyeznek a különböző vallások – a pap elsősorban áldozatbemutató. Néhol ez a felfogás odáig fajult, hogy csak a papot tartják az isteni dolgok közvetítőjének és az Isten előtti egyetlen közbenjárónak. Azok száma sem elenyésző, akik a pap helyét csak a templomi istentisztelet végzésében látják. A véleményektől függetlenül nem tagadhatjuk, hogy a pap (kellene, hogy legyen) az istentiszteletet végző kiváltságos személy. Ha a papnak ebből a feladatából indulunk ki, akkor könnyebben megértjük Péter apostol gondolatmenetét is.
Sarkítva úgy fogalmaznák, hogy az egyházi rend szentségében részesült papnak a templomban kell bemutatnia a szent áldozatot, a többi papnak pedig – a keresztség szentségéből kifolyólag pappá vált személyeknek – a világban. Meggyőződéssel vallom, hogy ha ez kellőképpen működne, akkor jóval kevesebb gond lenne egyházunkban is.
Vajon a hívő ember papként éli az életét, vagy az istentiszteletet kizárólag a templom falain belül tudja elképzelni és elfogadni? A lelki áldozat bemutatása azt jelenti, hogy mindent szent tevékenységként végezzünk. Tetteink, szavaink és érzelmeink által a világnak – és természetesen benne nekünk – olyan tereppé kell válnia, ahonnan állandó istendicsőítés száll a magasba, ahol állandóan végzik a liturgiát, ahol a profán és a szakrális elválaszthatatlan egységbe fonódik.
Minden istentisztelet az ember javát szolgálja, az ember érdekében történik. A legvégső cél az üdvösség, azaz az Istennel való örök és elválaszthatatlan egység megvalósulása. A lelki áldozatnak a célját is ebben lehet megjelölni. Az üdvösség azonban nem a másvilágon kezdődik, hanem itt. A lelki áldozat bemutatásának az alapját pedig a boldogságokról szóló krisztusi tanítás képezi. Világosan kitűnik belőle, hogy pl. békére vágyó, igazságra szomjazó stb. emberek csak ezen a földön vannak. Ha életünkkel Istent akarjuk tisztelni, akkor az ő szeretett teremtményét, az embert kell szem előtt tartanunk. Következésképpen minden megkereszteltnek kötelessége, hogy fáradozzon a közjó megvalósításán, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „azon föltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy saját tökéletességüket elérjék.” A lelki áldozatot bemutató keresztény ezen a tökéletességen fáradozik.
Nem vonhatja ki magát semmilyen közéleti tevékenység alól. Nem zárkózhat önmagába, nem élhet szigetként, nem hivatkozhat egy-egy politikai kérdés, népszámlálás vagy választás alkalmával arra, hogy „úgyis úgy lesz, ahogyan mások akarják”. Mindennek fényében nem tartom kockázatosnak azt a kijelentést sem, hogy nem számítható kereszténynek az, aki nem vesz részt a közösség életében, aki nem segíti az embereket tökéletességük elérésében, s ebből kifolyólag nem is mutat be lelki istentiszteletet.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2011. június)
Biztosan tudom, hogy rólam is, mint bárki másról mindenféle vélemények és pletykák keringenek. A legjobb esetben megjegyzések hangzanak el, hogy a megmaradt három... >>
Vannak, akik azt mondják, hogy az Emmauszba tartó két tanítvány esete Jézus Krisztussal a Biblia legidillikusabb beszámolója. Több művészi alkotás is megpróbálta elénk... >>
A nagyböjtöt a haszonelvűség elleni hívői lázadásnak is tekintem. S erre szerintem korunkban nagy szükség van, mert szinte minden arról szól, hogy hogyan lehet a lehető... >>
Magyar nemzetpolitika