A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Kölcsönvett ésszel a multizás hullámain
Betűméret:
A nyári betakarítási munkák és a szabadságok kellős közepén ünneprontásnak tűnhet népszámlálásról írni. Az országunkban (és néhány környező országban, ahol szintén szép számban élnek magyarok) októberben esedékes népösszeírás kíváncsisággal tölt el. Nem mintha a statisztika tökéletességére esküdnék, de a pontatlan adatok összegezéséből is sok mindent ki lehet olvasni. Hogy mi lesz az eredmény – döbbenet vagy öröm –, afelől nincsenek kételyeim.Tájunkon a magyarság fogyását megállítani nem lehet. Inkább csak az az igazi kérdés, hogy mennyien merik és akarják még magukat magyarnak vallani. Véleményem szerint olyan korban élünk, amelyben sokan egy nemzetek feletti népben gondolkodnak. A „multizást” éltetők el akarnak törölni minden nemzeti, kulturális, vallási és hasonló önazonosságot. Egy nemzetek fölött álló multis társadalmat próbálkoznak létrehozni. Ennek az ízét („ésszerűségét és szépségét”) máris bőrünkön tapasztaljuk. Mert ma már az egyének leleményességének sem örülhetünk, hiszen, ha ellátogatunk egy multinacionális cég vagy intézmény bármelyik telephelyére, ugyanazzal az áruelrendezéssel s szinte ugyanazon árukínálattal találkozunk. Ezért szeretem én azt néhány még túlélő sarki boltost, akinek az üzletében alig lehet megfordulni, és ahol a betévedő a tökéletes káosszal találja magát szemben – na meg azzal a tüneménnyel, hogy a boltos bácsi ura a káosznak is. Emellett szinte mindenkit ismer, és őt is mindenki ismeri. Fantasztikus élmény látni, hogy emberszámba vesznek bennünket, van érzékük a kisember mindennapi szükséglete iránt, s nem targoncákon lapátolják elébe az árut. Ha pedig a kultúra területére merészkedünk, ott talán még nagyobb meglepetések várnak ránk: nem az a szép, ami nekünk van, hanem amit mások azzá nyilvánítanak. De az is megérne egy misét, hogy elgondolkodjunk azon, hogy egy-egy kis nemzetnek mennyi joga van saját életének rendezésében. Mert a nagyok, a „nemzetköziek” mindig találnak valami kifogásolni valót. Ha nem a médiával kapcsolatban, akkor az alkotmánnyal kapcsolatban. S a végén az a visszás helyzet áll elő, hogy a félénkebbek már nem is mernek saját eszükkel gondolkodni, hanem azt is a szomszédtól kérik kölcsön.
Szóval a multizásról sokat lehet elmélkedni és írni. Persze, az éremnek itt is van másik oldala, csak az a gond, hogy mi a gyakorlatban eddig csak az egyik oldalát láttuk. Elvek és gyakorlat között pedig rendszerint nagy a különbség. Talán akkora, mint a teológus és a geológus között: ég és föld.
A multizás rozsdája kezdi már megrágni a nemzeti hovatartozás értékelését is. Itt nálunk mintha a boldogulás lenne a legfőbb törvény. Ennek értelmében a gyereket nem íratják a magyar iskolába, az emberek nem vallják magukat magyarnak. Mert akkor majd jobban boldogulnak az életben. Örülnék annak, ha ez így lenne, hiszen vallom, hogy az ember boldogságra van teremtve. A renegátokkal (nemzettagadók) való találkozásiam azonban minduntalan az ellenkezőjéről győznek meg. Sajnálom azokat az embereket, akik még házastársuk előtt sem mernek megmukkanni anyanyelvükön, s minduntalan ügyelniük kell arra, hogy tapossák mindazt a nemeset és szépet, amit őseiktől örököltek. De mit is tehetnének mást, hiszen a „boldogulás” a fő törvény.
A nemzeti kérdés és a nemzeti hovatartozás témája nem új keletű, s amíg ember lesz a földön, foglalkozni fognak ezzel a témával. Keresztény emberként én a krisztusi magatartásból kiindulva fogalmazom meg a helyes állásfoglalásomat. Jézusnál ugyan nem találunk semmilyen tanítást a nemzeti kérdésről, mégis két mozzanat jól kivehető életéből és tanításából: egy konkrét, de saját maga választotta (ebben különbözik tőlünk!) nemzetbe született bele, és a nemzeti öntudat is erős volt benne. Ezt nem tagadta és nem szégyellte.
A názáreti Jézus érzéseiben zsidó. A föníciai asszonnyal folytatott beszélgetésből ez tagadhatatlanul kiviláglik: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Mt 15,24). Nem idegen számára az sem, hogy nemzettársairól kijelentse, hogy ők az ország fiai (Mt 8,12). Tanítványai is zsidók voltak. A nemzeti öntudat azonban nem vakította el: jól látja népe hibáit, ugyanakkor más népek erényeit is. Megdicséri a kafarnaumi századost úgy, mint Szidon és Tirosz lakóit.
Jézus egyben teljesen új távlatokra hívja fel a figyelmet: a tökéletes szeretet megvalósítására buzdít. Olyan szeretetre, ami az Atyánál van. Nem elégszik meg csupán a csereszeretettel. A Jézus ajánlotta szeretetnek a legalacsonyabb foka egy általános emberi mérce: ne tedd másnak, amit nem akarod, hogy neked tegyenek. A csúcsa pedig a „szeressétek ellenségeiteket.”
A két végpont között nagy mozgási lehetőség van. A döntéshez itt is a jézusi gondolatmenetet kell segítségül hívni. Jézus felfogásában a nemzetnek küldetése van. Az „üdvösség a zsidóktól ered” (Jn 4,22) gondolat meghatározza annak a népnek a küldetését, amelynek maga is tagja volt. Minden ember egy adott nemzetbe születik. Mi nem válogathatunk, mint ahogyan azt Jézus tehette. Minden nép kincs a másik számára. A nyelv, a kultúra és a vallás lelki és szellemi gazdagodást jelent. Kisebbségben és többségben is innen kellene kiindulnunk: ha kincs vagyunk egymás számára, akkor van mit adnunk, és van mit befogadnunk.
És van okunk szégyenérzet nélkül kinyilvánítani nemzeti hovatartozásunkat.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2011. július–augusztus)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
