Assisi szelleme kísértsen e tájon

Kíváncsi lennék egy olyan fölmérésnek az eredményeire, amelyben arról faggatnák tájunk emberét, hogy mit jelent számára „Assisi szelleme”. Meggyőződésem, hogy igen kevés kivétellel, a válaszadás a hümmögés különböző kategóriába torkolna, esetleg vállrázási bravúrokkal végződne. Nem csoda, hiszen még kiadónk naptárából is kiszorult, habár valamikor nagy lelkesedéssel iktattuk be.
1986-ban, a hidegháború idején, amikor még a vasfüggöny akadályozta az emberek millióinak a szabadságát, Boldog II. János Pál pápa megszervezte a világvallások képviselőinek találkozóját és béke-imanapját. Az esemény színhelye az az Assisi volt, amelynek utcáin számtalanszor végigvonult Francesco Bernardone, a későbbi Assisi Szent Ferenc, a kibékülés fáradhatatlan harcosa. A világszerte felállított sok emlékmű, amelyek a (gubbiói) farkast megszelídítő Ferencet ábrázolják, csak apró emlékeztetők arra, amit ő valóságban tett az emberek közötti békéért.
Amikor napjainkban azt látjuk, hogy Allah vagy – elvétve – Isten nevében világszerte követnek el merényleteket (templomot vagy mecsetet látogató) ártatlan emberek ellen, megkérdőjelezhetjük egy-egy ilyen összejövetel célszerűségét. Úgy tűnik, az egésznek nincs értelme. XVI. Benedek pápa meg mintha dacolni akarna, októberben újra megszervezi Assisi városában a találkozót.
II. János Pál a vallást és a vallási hit megélését a béke szolgálatának tekintette. Nem kevés azok száma, akik hangoztatják, hogy az emberiség életében tapasztalható feszültségek jó részét a vallások közötti feszültségek szülik. Úgy tűnik, nem járnak messze az igazságtól.
Nekem ezzel kapcsolatban van egy igazán komoly dilemmám. Gyökerei a mindennapi tapasztalatból erednek. Találkoztam már olyan ortodox hívőkkel, akik meg sincsenek keresztelve, de a világ legelkötelezettebb pravoszlávjainak tartják magukat, s találkoztam már olyan hitükért mártírhalálra kész katolikusokkal, akikről ugyan a keresztvizet nem lehet már lemosni, de még életükben nem jártak templomban. Az sem ismeretlen számunkra, hogy mohamedánok előszeretettel küldik Allahhoz a mecsetben imádkozó hittársaikat, robbantás okozta légnyomással segítve őket a gyorsabb odaérésre.
Ilyen helyzetben a megboldogult pápa szavai igazán megszívlelendők. A vallások közötti béke csak ott lehetséges, ahol az emberek igazán megélik hitüket. A hit megélésében és gyakorlásában döbbenünk rá arra, hogy a Teremtő nem egyenlősdit játszik. Minden teremtménye egyedi. Ez a „másság”-ként is emlegetett tarkaság az ő nagyságáról szól. Mint ahogyan nincs két egyforma ember, ugyanúgy nincs két egyforma fa sem. Hitünk szerint – s ezt az álláspontot tudtommal minden világvallás valamilyen formában hittételként hirdeti – egy dologban vagyunk egyenlők Isten előtt: minden embert szíve egész szeretetével szeret. A következtetés számomra világos: ahol gyűlölet van, ott nincs igazi hit. Az igazi hívők nem szítanak vallási türelmetlenséget. Ha tehát valamelyik vallás követője békétlenséget szít, akkor megkérdőjelezhető, hogy igazi hívőről van-e szó.
Napjainkban, amikor az emberiség a közös értékek krízisét éli, úgy gondolom, hogy mindinkább egy újabb jelenség van kibontakozóban: a kultúrák és civilizációk különbözősége szülte feszültségek. Az emberiségben a kultúrák közötti szakadékok fognak egyre több gondot okozni. Igaz azonban az is, hogy a vallások a kultúrák lényeges elemei.
Mindezek okán örülök annak, hogy Benedek pápa Assisiben újra emlékeztetni fog a kérdés időszerűségére és fontosságára. De még jobban örülnék annak, ha „Assisi szelleme” kísértene valamennyiünket itt ezen a feszültséggel teli tájon is.
Dr. Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2011. október)

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban