A boldog új évet magadban kell megtalálnod

Az év fordulóján bizonyára sok emberrel kezet fogtunk, s boldog új évet kívántunk. Mert ilyen jelentős időfordulón mi mást is tehetnénk? Családtagjainknak, barátainknak, munkatársainknak azt kívánjuk, amit a legfontosabb dolognak tartunk az életben: a boldogságot.
Nem csoda, hiszen jól tudjuk, hogy – a sláger megfogalmazása szerint is – minden ember boldog akar lenni. Az emberből ösztönös erővel tőr erő a boldogság utáni vágy. Hívőként is azt hangoztatjuk, hogy boldogságra vagyunk teremtve. Valójában örök emberi vágyról van szó. S talán semmiben sem hasonlítanak annyira egymáshoz az emberek, mint éppen a boldogság utáni vágyukban.
Mégis úgy tűnik, vagy valóság, hogy sokan nem érzik és nem vallják magukat boldognak – kevés boldog ember él ezen a világon. A boldogságot elérhetetlen vágyálomnak vagy mások kiváltságának és szerencséjének vélik. Délibáb-kergetésnek tartják, elérhetetlen illúziónak, az élet félrevezető játékának tekintik.
Bizonyára, hogy sok okot fel tudnánk sorakoztatni az ember boldogtalanságának indoklására. Számtalan magyarázatot lehet találni. Én azonban úgy érzem, hogy a legfőbb – és talán – egyetlen ok abban rejlik, hogy nem jó helyen keressük: valahol magunkon kívül kutatunk a boldogság után. Vannak, akik a munkában, mások az élvezetekben vagy valahol másutt keresik. De vajon a munkafüggők vagy a pénz rabjai boldogok? S boldog lehet-e egyáltalán az az ember, aki számára a dolgok fontosabbak, mint önmaga ember-volta vagy a családja és az embertársa? Az ilyen személyek hasonlítanak a szemüveg viselésére kényszerült szórakozott emberhez, aki mindenütt keresi az elveszettnek vélt okuláréját, s végén rájön, hogy a pápaszem ott ékeskedik az orrán. Igaz, ennek is van jó végkicsengése: emberünknek van kin – és min – derülnie. A derű pedig feledteti a boldogtalanságot. (Meg aztán, aki önmagán tud nevetni, bölcs és alázatos ember is).
Szent Ágoston Vallomásaiban van egy nagyon is idevágó részlet. A sokak részéről legnagyobb keresztény filozófusnak tartott szentünk így ír: „Későn ismertelek meg, Te, olyan fensőséges és olyannyira új szépség. Te ott voltál bensőmben, én viszont bolyongva kerestelek kint.”
Ha boldog új évet és boldog napokat akarunk élni, a boldogság keresését a bensőnkben kell elkezdeni, mert magunkban hordjuk az Istent és a boldogságot. Boldogtalanságunkért az emberi felületességet is okolhatjuk, vagy hogy nincs képességünk és bátorságunk leereszkedni lelkünk mélyére, a boldogság tiszta forrásaihoz. A mindennapi gondok nagy akadályai a boldogság megtalálásának és az elmélyülésnek. Ezek rendszerint félelmet vagy legalábbis aggódást szülnek. Az aggódás pedig boldogtalanságot.
Jézus azt üzeni, hogy ne aggódjunk a holnap miatt. Ez számomra azt is jelenti, hogy életünk súlypontja csakis a jelen pillanat lehet. A boldogság a mában rejtőzik, a jelen pillanatban, a holnap nincs kezünkben. Számunkra a ma, a jelen pillanat a valóság, a holnap megfoghatatlan és kifürkészhetetlen. Kár is aggódni. Valaki azt mondta, hogy a mennyország a mában rejtőzik. Nagy igazságnak tartom. Ha úgy fogjuk fel minden napunkat, mint egy Istentől kapott ajándékot, és ha minden napunkat elfogadjuk a maga örömeivel és nehézségeivel, akkor életünket az isteni mába helyezzük. Az isteni ma pedig arról biztosít minket, hogy nincs elviselhetetlen nap. Ha úgy gondolkodunk, hogy csak a mai napot bírjuk ki, akkor az életünk könnyebbé válik. Csak a mai nap és nem a holnapi nap – vagy a jövő – terhét hordjuk. Terhünk máris könnyebb, bajunk kisebb, mert csak a nap baját kell viselnünk. A mának az öröme elfojtja a holnaptól való félelmet. Mi pedig megindulunk a boldogság útján.
Ilyen boldog új évet kívánok minden kedves Olvasónak.
Harmath Károly
(Hitélet, 2012. január)