A rabságból a szabadságra

Tapasztalom, hogy olykor rajtam is erőt akar venni a szinte már szállóigévé vált „ez van, ezt kell szeretni”. Küzdök ellene, de hogy milyen eredménnyel, azt én sem tudom igazán felmérni. Alapjában véve azonban nem hiszek abban, hogy minden sorsszerű, és hogy mindent el kell fogadni, mindenbe bele kell nyugodni, engedni, hogy az élet folyamata a vízen hánykódó fatörzshöz hasonlóan céltalanul ide-oda sodorjon. Ezzel azonban még nem akarom tagadni a sorsszerű dolgok meglétét.
Ilyenkor nagyböjt kezdetén az ember általában elgondolkozik azon, hogy mennyire vagyunk rabok, mennyire uralnak bennünket a külső dolgok, a körülmények, a társadalmi jelenségek, a divat, a tömegkommunikációs eszközök, más embereknek a véleménye és még sok minden más. Mindezek „kívülről” jövő dolgok, de nagymértékben kihatnak ránk. Sőt nem ritka az olyan eset sem, amikor valaki mindig ezeknek a külső mércéknek akar megfelelni. Az elvárásoknak való megfelelés a végén kimeríti az embert. Nem győzünk alkalmazkodni, a külső hatásnak megfelelni akarva magyarázkodunk, stresszeket élünk át, a hazugság környékez meg... Mert az álhatatlan ember elvárásai és követelményei is álhatatlanok. Az emberek a velünk szemben nyíltan kimondott vagy rejtve remélt elvárásaikat is állandóan változtatják. S a végén rádöbbenünk, hogy lehetetlenség mindenkinek megfelelni. Aki mindenkinek igazat akar adni, a végén már maga sem tudja, hogy mi a saját álláspontja. Elveszik az elvárások útvesztőjében, mégpedig olyannyira, hogy ötletért is a szomszédba megy. Vagy pedig úgy reagál az effajta kihívásokra, hogy át nem gondolt döntéseket hoz – néha még egyházi tekintély mögé bújva is –, mígnem a teljes káosz válik úrrá életén és környezetén. A mindig a külvilághoz és másokhoz alkalmazkodó ember elveszíti a fonalat. Világa összegubancolódik.
Nagyböjt idejének számomra ezen a téren is van üzenete. A nagyböjtöt a lemondás és az önmegtagadás idejének szoktuk nevezni. Ma ez disszonánsan hangzik. Korunk embere nem szereti ezeket a kifejezéseket. A lemondás, az önmegtagadás egyáltalán nem divatos. Az önmagára adó ember manapság ilyesmikkel nem foglalkozik, mert megtanították vele, hogy mindent megvalósíthat és elérhet, csak elő kell hívnia a benne rejlő nagy képességeket. Elegendő erőt és képességeket hordoz magában ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát. Az önmegváltás hálójának rabságában él.
A nagyböjti lemondás keserű követelménynek tűnhet, de egyvalamire biztosan megtanít bennünket. Az ember szabadságra van teremtve. A lemondás és önmegtagadás a szabadság kimagasló útja lehet. Ezek gyakorlásával önmagunk méltóságát és szabadságát fejezzük ki. Nem engedjük, hogy az emberek és a dolgok uraljanak bennünket. A lemondással azt bizonyítjuk, hogy önmagunk ura vagyunk. Tudunk nemet mondani olyan dolgokra, amelyek komolyan befolyásolják életünket, vagy amelyek ösztöneink alapját képezik. Úgy érzem, hogy a gyakorlatban mi ezt annyira leegyszerűsítettük, hogy sokszor úgy tűnik, a nagyböjt csak az igen vallásos embereknek szól. És azok is csak néhány élvezetről mondanak le. Pedig az üzenet jóval túllép ezeken a korlátokon.
A nagyböjt megtaníthat és elvezethet mindenkit az önmagunkkal való rendelkezésig. Addig a pontig, amikor nem mások és nem a dolgok az uralkodnak fölöttünk, hanem mi uraljuk őket. Ezt tartom az igazi szabadságnak, és nemcsak azt, hogy mentesítjük magunkat a kötődésektől, félelmektől és függőségektől. Eljutunk oda, hogy már nem fogadjuk el az „ez van, ezt kell szeretni” hozzáállást.
A lemondás jó teszt. Megláthatjuk, vajon saját uraink vagyunk-e, ki a gazda életünk házában. De keserű tapasztalatokhoz is elvezet: rátapintunk gyöngeségeink határaira, észrevesszük álhatatlanságunkat, megtorpanásainkat a kihívásokkal szemben... S rádöbbenünk arra is, hogy segítségre van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk magunkat fékezni, hogy igazán önmagunk urává váljunk. A hívő e jelenségnek orvosát az Úrban fedezi fel. Ő az, aki segítésünkre tud sietni a szabadságra vezető úton, mégpedig úgy, hogy saját erejéből kölcsönöz az akadályok leküzdéséhez.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2012. február)