Laudetur
A vándorfogadás
Betűméret:             
Vannak, akik azt mondják, hogy az Emmauszba tartó két tanítvány esete Jézus Krisztussal a Biblia legidillikusabb beszámolója. Több művészi alkotás is megpróbálta elénk tárni, a romantika képi kifejezésével. E műveket szemlélve magunk is megkívánjuk, hogy nagy sétákat tegyünk azokon a gyönyörűszép tájakon, amelyeket a művészek elénk festenek. És közben megcsodáljuk az amatőr fényképészek állandó témáját, a varázslatos naplementét. Lukács evangélista szerint már estére járt, lemenőben volt a nap. Kétségkívül egy szerencsés kimenetelű eseményről van szó, mesébe illő happy endről. Az ilyeneket szeretjük, mert ugyebár minden jó, ha a vége jó.
A golgotai esemény után Emmauszba menekülő két tanítvány lelki állapotába nagyon könnyen bele tudjuk képzelni magunkat, hiszen az élet már sokszor okozott csalódást. Ezek azok az esetek, amikor a tanítványokhoz hasonlóan lelkünk mélyén a kiábrándulás és a célvesztettség gyötrő érzelmei működnek. Mit kezdjen az ember, ha zátonyra fut az élete? Mit tegyen akkor, amikor már nem lát semmilyen kiutat? Válassza a menekülést? De hová, hiszen az ajándékba kapott egyetlen bőrében kell leélnie egész életét. Onnan nincs menekülés. A két tanítvány úgy dönt, elmenekül a kudarc helyéről. A Golgotán Jézust keresztre feszítették. Vége minden álmuknak! Pedig ők „azt remélték, hogy ő váltja meg Izraelt”. Amikor lelkendezve követték a Mestert, arra nem számítottak, hogy egykor majd szégyenkezve kell menekülniük Mesterük vesztőhelyéről, és visszatérni falujukba, ahol a gúnyolódás céltáblájává lesznek. Ahol a felemelő, a segítő kéz helyett ujjal mutogatnak az életkudarc áldozataira. Mert így szoktuk: az élet küzdelmeiben legyöngült embert még tovább tapossuk. A tanítványok annak sincsenek tudatában, hogy a menekülésük tulajdonképpen csak az emberi illúziók meghiúsulásától való menekülés volt. Menekülés egy illúziótól, amelynek ők voltak a kovácsai. Az illúzió viszont nem a valóságon nyugszik. Ők sem a valóságra építettek, ezért következett be életük hajótörése. Ők politikai célok és társadalmi posztok után sóvárogtak. Izrael visszaállítására. Föl sem fogták azt, amiről Mesterük beszélt. Az másfajta ország: Isten országa – ott kell miniszternek, szolgának lenni követve a Mester példáját.
Lehangoltságukat tovább korbácsolják a hozzájuk szegődött Vándor kellemetlen kérdései, amelyek alapján mindent újból átélnek. Ezt nem szeretjük. Mindenáron feledni akarunk. A kudarcok és az élet tragédiáinak újraélését a hegedő sebek újbóli felhasításaként éljük meg. Nagy fájdalmak ezek.
Tudom, hogy a hívő ember nagy kérdései közé tartozik az is, hogy a feltámadt Úr miként van jelen ebben a világban. Ez a korai krisztuskövetők kérdése is.
Én a választ az emmauszi tanítványok esetéből tudom megadni magamnak. Többek között ezért is szeretem ezt a szentírási beszámolót. Engem nem az idill ragad magával, hanem a mély, minden embernek tartást adó üzenetek. Ezek közül most csak egyet emelnék ki.
Ők, a tanítványok, akikről mi, a szöveg olvasói tudjuk, hogy két nappal azelőtt még látták a Vándor arcát, nem ismerik fel a Vándort. Az ismert arc ismeretlenné válik. Nem olyan, mint akkor volt, amikor emberségében keresztre feszítették. (Az Isten állandóan változó arca!). „Egyetlen” idegennek tartják, aki nem tud semmiről semmit. Mintha nem lenne az események részese. A Vándor a végén gyógyulást hoz sebeikre. Olyannyira, hogy visszatérnek Jeruzsálembe, s ott a többiekkel együtt kijelentik: „Mi nem tudunk hallgatni arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). A reménytelenséget egy váratlan új kezdet váltja fel. A feltámadás új élethelyzetbe helyezi őket.
A gyógyulás útja pedig az volt, hogy rádöbbentek: ha testi szemmel nem is látható, a feltámadott Úr mégis velünk rója életünk göröngyös utjait. Az a Vándor, aki odaszegődött az emmauszi tanítványokhoz, hozzánk is odaszegődik. Nem ismerjük fel, pedig ő az, aki zsákutcába jutott élethelyzeteinkből kimenekíthet. De ahhoz le kell mondanunk illúzióinkról. Nem a magunk elképzelt világában és magunk által fabrikált boldogság után kell vágynunk, hanem elővennünk az Írásokat, amelyek alapján az emmauszi tanítványok is megértették a helyzetet.
Az életkudarcoknak van orvosa, csak fel kell ismernünk.
S vajon kell-e még ettől szebb húsvéti üzenet? Feltámadás zsákutcáinkból – Jézus ígérete szerint – még a halálból is.
Húsvéti jókívánságom nem is lehet más: bátran fogadjuk be az isteni Vándort. Megváltoztathatja életünket.
Harmath Károly OFM
(Hitélet 2012. április)

A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.

Boldogok a békességszerzők - illusztráció
2018. DECEMBER 29.
[ 12:30 ]
Táskaszentelés - illusztráció
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:19 ]
Szelfim, szelfim, mondd el nékem - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 1.
[ 16:21 ]
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó