A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
A katolikus szubkultúra és a hit éve
Betűméret:
E magasztos és igényes célkitűzések megvalósítása nem egyszerű dolog. A terepen tétovázás tapasztalható. Helyi egyházainknak a programjait még nem láttuk. Vannak ugyan ajánlatok a Hittani Kongregáció részéről, de azoknak a gyakorlatba való átültetése, úgy látszik, várat magára. Ez is egyházunk egyik arca. Mintha belefáradt volna már küldetésébe. A lelkesedés hiánya ráüti bélyegét sok helyi egyházra. Nemcsak most és itt. Aztán, tudjuk, a végén mégis valami ki szokott sülni, akár összecsapva is. Mégis sajnálattal kell megállapítanunk, hogy helyi szinten felkészületlenül kezdjük a hit évét.
Az október római püspöki szinódus a hit évének kezdetén a keresztény hitnek az új evangelizáció keretében való hirdetésével foglalkozik. Az emberben akaratlanul is kérdések és kételyek merülnek fel. Elsősorban az, hogy mennyire vagyunk képesek és felkészültek az új evangelizációra. Számomra komoly kérdést jelent az, hogy ki fogja végbevinni ezt az új evangelizációt. Az újhoz új ötletek, új emberek, új módszerek kellenek. Az eddigiekről mára már bebizonyosodott, hogy nem alkalmasak, vagy legjobb esetben meg kell őket reformálni. Vajon vannak-e az egyháznak olyan emberei, akik máról holnapra ki tudnak vetkőzni eddigi módszereikből és szokásaikból, s hirtelenében átállni teljesen új mezőkre. Honnan vesz mindehhez embereket az Egyház? Mert, ha az eddigiekre támaszkodik, akkor jogosan felmerül a kérdés, hogyha vannak ilyen egyéniségei az Egyháznak, akkor eddig hol bujkáltak. Miért nem zajlik már most az „új evangelizáció”?
Egy kicsit az az érzésem, hogy a hit éve inkább majd az Egyházon belül termi meg gyümölcseit. Mivel új emberek nincsenek, azért a meglévőknek kell megváltozniuk. De egy év az Egyház életében ehhez vajmi kevés. Ha már nincsenek új emberek az új evangelizációhoz, ez azt is jelenti, hogy nekünk magunknak kell új emberekké válnunk. Egyáltalán nem könnyű feladat, ha szem előtt tartjuk, hogy mennyi kínkeserves küzdelembe kerül, hogy egy keveset is változtassunk egyéni életünkön. Nem tudjuk még magunkat sem legyőzni. Küszködünk, harcolunk, elesünk, felkelünk. A haladás túl lassú és nehézkes.
A megújulásban a vallási szubkultúra kérdése is egy nagy kihívás. Néha azt tapasztaljuk, hogy az Egyház felelős személyei, a lelkek pásztorai idealizálják az egyházat. Csak jót és szépet akarnak benne látni, s ezért úgy is gondolják, hogy minden rendben van. Különösen náluk. Észre sem vesszük, hogy voltaképpen különböző peremrétegek alakultak ki az Egyházban. Csoportok élnek és hirdetik az igét az Egyház hitével ellentétes módon. A szubkultúra alatt az ilyen csoportokat és egyéneket értem. Látszólag az Egyház tagjai, de a valóságban nem hisznek mindabban, amit az Egyház hirdet és tanít. Persze, jól tudom, hogy Isten mindentudásánál csak az emberi butaság nagyobb, s ezért most nem azokra gondolok, akik igehirdetésükben mindenről beszélnek, csak nem az Úr üzenetéről, s nem is azokra, akik teológiai tudatlanságuk miatt olykor igen megkérdőjelezhető tanítással rukkolnak ki. Azokról van szó, akik a vallással összeegyezhetetlen dolgokat összeegyezhetővé nyilvánítják. Nem az olyan emberekről, akik emberi gyöngeségükben elbuknak, az evangéliumi eszményt nem tudják tisztán megvalósítani (s ezt őszintén meg is bánják Isten előtt), hanem az olyanokról, akik az evangéliummal vagy a hittel ellentétes életvitelt propagálják s helyeslik.
Sok a kérdés és a kétely, de elkeseredésre nem látok okot. Mi, hívő emberek küszködünk és törekszünk, de szerencsére nem mi adjuk a hitet. Minduntalan megmutatkozik, hogy Isten hívja az embert a hitre. Nekünk marad a feladat, hogy ne gáncsoljuk el az érdeklődőket és a hit keresőit, hanem mutassuk meg és nyissuk meg nekik a hit ajtaját.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2012. szeptember)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
