A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Keresztvízzel nyakon öntött pogányok
Betűméret:
Fiatal szerzetesként, pontosabban újoncként az volt a szokás az újoncházunkban, hogy az ügyeletes, a hetes, szaknyelven a hebdomadarius minden reggel bekopogott a szobaajtón, hangos Ave Mariával ébresztette a rendtársakat, majd rájuk is nyitotta az ajtót, hogy meggyőződjön, tényleg felébredtek, és időben odaérnek a kora reggeli imára. Persze, a szerzetespalánták sem vetik meg a reggeli alvást. Különösen egész napos program után. És télen, kora reggel ki vágyik kiugrani a meleg takaró alól a fűtetlen szoba dermesztő levegőjére, hogy folytassa a hetes által megkezdett imát! Így történt, hogy az egyik álmos barátcsikó megelégelte az egészet, s kiugrás helyett a nyelvét kezdte el nyújtogatni az ébresztőre, így nyilvánítva ki nemtetszését. De a kötelességtudó hetes sem maradt rest. Másnap hideg vízzel megtöltött kancsóval úgy nyakon öntötte a nyelvnyújtogatót, hogy az nemhogy kelt, hanem kirepült az ágyából, és a hetes után iramodott, aminek többek között az lett a vége, hogy a többieket nem kellett már ébreszteni, hiszen megtette azt a rendház folyosójának kövezetén ripityára tört üvegkancsó. (Akkortájt még nem korunk legértékesebb nemesféméből – műanyagból – gyártották a kancsókat.) S hogy a két csikóbarát össze is akaszkodott, az már mellékes dolog, meg az is, hogy az ügyeletes kancsóporlasztó az alulírott volt. Az ügyet a következő pénteken (lévén bűnbánati nap) rendezték el. Nyilvános közös gyónás keretében megkapták a penitenciát. Persze, az elégtétel nem valami ájtatos imácska lett, mint általában a szentgyónásban. Így jártak a nyakon öntött barátok, amikor a nyakon öntés vége nyakleves lett.
De nemrégiben olvastam egy számomra még érdekesebb nyakon öntésről. Sajnálom, hogy nem jegyeztem meg, kitől származik a megfogalmazás, hiszen szívesen közölném az illető nevét. Megérdemelné. Húsba vágott, mondanánk. A hit kérdését taglalva arra a megállapításra jutott, hogy a keresztények jó része „keresztvízzel nyakon öntött pogány”. Azóta sem szabadulok ettől a találó kijelentéstől, s még jobban meggyőződtem róla a minap, amikor egyik munkatársammal azt feszegettük, hogy mit is jelent az embereknek a hit meg a templomba járás, és hogy egy vasárnapi mise elég-e az örök boldogsághoz.
Azóta már azon töprengek, hogy fuzionálni kellene a két említett dolgot olyan formában, hogy minden keresztényt minden reggel nyakon kellene önteni egy kancsó vízzel. Mert az a néhány csöpp víz, amellyel meghintenek bennünket egy-egy szertartás keretében, vajmi kevés, hogy ébren tartsa bennünk azt a tudatot, amit e szertartásokban szavakkal akarunk megerősíteni. Mármint, hogy „emlékeztessen bennünket ez a szenteltvíz keresztségünkre és Krisztusra”. Bizony ilyen száraz években sok esetben hasznosabb lenne, ha palántát locsolnánk és nem pogány fejek nedvesítésére használnánk, hiszen még frászt is kaphat tőle az illető.
Elkelne ez a nyakon öntés, hogy tudatosodjon bennünk, hogy keresztségünknél fogva a hit továbbadását és hirdetését is feladatul kaptuk, ami minden keresztény feladata. Fel kellene szítani azt a küldetéstudatot, hogy minden hívőnek az általános papság keretében az evangélium és a hit tanújává kell válnia. Minden hívőnek tanúskodnia kellene arról, hogy a keresztény hit korunkban is választ ad az élet nagy kérdéseire és problémáira, mégpedig olyan választ, amely független minden kultúrától, és túlhaladja az idő határait. A legnagyobb gondunk talán az, hogy törés állt be az evangélium és az élet között. Az evangélium nem sugallja és nem irányítja családjaink mindennapi életét, nem hat ki a munkára és a társadalomra, így nem is jelent erőforrást a különböző életterületeken jelentkező nehézségek leküzdéséhez.
Ha a hit hatná át gondolatainkat és cselekedeteinket, akkor egy jó adag hideg vizet okosabb célra is fordíthatnánk.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2012. november)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
