Nagyböjti út: az énből Hozzá
Betűméret:
Nagyböjt kezdetén, a hamvazkodás alkalmával a szertartásvezető Jézus szavaival hív bennünket megtérésre. „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” A felhívás gondolkodás- és szemléletmód-változtatást kellene, hogy eredményezzen. A megtérést úgy értelmezzük, hogy jézusi magatartást sajátítunk el. De ehhez néhány dologra okvetlenül szükségünk van.Mindjárt az elejére kívánkozik az, amit minden orvoslás megkövetel. Nem lehet és nem kell gyógyítani, ha nincs betegség. Viszont ha nem ismerjük fel a betegséget, akkor nincs gyógyítási lehetőség. Számomra visszautasíthatatlan kérdésként merül fel, hogy az ember milyen mértékben képes megismerni önmagát, és ezen belül a gyógyításra szoruló különféle tökéletlenségeit. Az ember már ősidőktől fogva rájött arra, milyen nagy kincs az önismeret. Az a benyomásom azonban, hogy korunk embere egyre kevesebbet foglalkozik önmagával.
Énünk csodás és csodálatos világ. Meg vagyok győződve, hogy még legjobb akaratunk és törekvésünk ellenére sem tudjuk igazán megismerni. Az ember titok önmaga számára. Egy-egy esemény vagy élmény kapcsán meglepődünk magunkon. Manapság, amikor az önszemlélet helyett környezetünk a külsőkre tereli a figyelmet, roppant kihívásnak tűnik az önmagunkban való búvárkodás, a kalandozás rejtett énünk világában. Meg aztán vannak félelmeink is. Az elcsendesítő megállás és befelé fordulás következtében lelkünk sötét bugyraiból fájó dolgok törnek a felszínre. A szórakoztató ipar azt sugallja, hogy az igazán jó dolgok rajtunk kívül állnak. Kihalóban van az összeszedettség, az elmerengés magunkról. Az állandóan önmagán kívül barangoló ember viszont nem képes megismerni önmagát. Sőt néha úgy is fogalmazunk, hogy az ember elvesztette lelkét. Önmagán kívül keresgél abban a hiszemben, hogy a kívülálló dolgok megkaparintásával boldogságát alapozza meg. Az óhajtott boldogság helyett azonban jön a kiábrándulás, az elégedetlenség, a megcsömörlés és még sok minden más. Ilyen helyzetben csak üdvözölni tudjuk egyik kiadónk azon kezdeményezését, hogy a digitális és virtuális világban újra diasorozatokat kínál gyermekeinknek, azzal az indokkal, hogy a gyors, villódzó képek helyett a nyugodt diafilmezés sokkal ideálisabb szórakozási mód. Szükséges a nyugalomra nevelés.
A villódzó külvilágban lélektelenül rohanó emberrel szemben az önismerésre törekvő személy fokozatosan rátapint azokra a dolgokra, amiken változtatni kellene, amit ki kellene javítani életében, ami nem úgy működik, ahogy szeretné, vagy például nyugtalanságot, elégedetlenséget és bűntudatot ébreszt. És még nem is szóltam a lelkiismeret nyugtalanító figyelmeztetéseiről.
A megtérés csak akkor lehetséges, ha tudatosítottuk gyöngeségeinket, tévelygéseinket, hibáinkat, bűneinket. Ezzel megint olyan területet érintek, ami további kérdések elé állít. Legkirívóbb talán az, hogy ki vagy mi a mérce. Mihez vagy kihez viszonyítva állítjuk, hogy vannak betegségeink, gyöngeségeink, hibáink, bűneink? Korunk sugallja azt a magatartást is, hogy az ember elegendő önmaga számára. A gyakorlat rácáfol az ilyen magatartásra. Annyiszor érezzük, hogy bennünket felülmúló dolgokkal szembesülünk. Tehát az ember nem lehet a mérce. És az is tény, hogy segítségre szorul. Önmaga nem boldogul. Ezért be kell látnunk, hogy minden ember fölött álló mérce és külső segítség nélkül nincs változási lehetőség. Ha ugyanis az ember megmarad önmagánál, akkor nincs bűn, nincs tévedés, nincs hiba.
Számunkra, hívő emberek számára, a „külső referencia” csakis az Úr lehet. Az Ő szellemében élve fedezzük fel igazán betegségeinket, gyöngeségeinket – és természetesen a megfelelő gyógyszert is. Orvosunk maga az Úr. Saját erőnk véges, ezért a nagyböjti bűnbánat idején is Tőle kérjük a gyógyulást. Alázatosság kell ahhoz, hogy meginduljunk a megtérés folyamatának az útján. És pontosan ebben az alázatosságban fedezzük fel saját énünk igazságát és azt a tényt is, hogy gyönge, törékeny és korlátozott teremtmények vagyunk, akiknek szüksége van Másra és másokra.
S végül arról sem feledkezhetünk meg, hogy hogyan is állunk a hittel. Hiszem-e, hogy igazán csak az a boldog ember, aki a jézusi örömhír szerint rendezi be életét?
Harmath Károly OFM
(A Hitélet 2013. februári számából)
A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




