Laudetur
Búzamag Jeruzsálemből
Betűméret:             

Joggal izgulnak a termelők és velük együtt mi is, hogy mit hoz a következő aratás. Mindenki igyekezett elvetni a legjobb búzamagot, a jó termést meg sokan az időtől és a jól előkészített talajtól várják. Vannak azonban, akik abban a tudatban remélnek, hogy a mi feladatunk a vetés, a növekvést és a bőséges termést azonban Más biztosítja.

Érthető a reményteli, de sokszor aggodalommal teli várakozásunk, hiszen a mindennapi kenyerünkről van szó. Nyugodtan mondhatjuk: az életünket jelenti. Hívőként ezt a meggyőződésünket minden szentmisén kifejezzük, amikor felajánljuk a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy a felajánlott ajándék – a földi táplálék – az örök élet táplálékává válik. Az oltárra helyezett kenyér túlvilági távlatra utal – az örök életre, hiszen aki ebből a kenyérből táplálkozik, annak örök élete lesz.

De a búza önmagában is titok. Az emberek sok mindent megtanultak a búzáról és annak terméséről, a búzaszemről. A búzakutatók azonban ma is hangsúlyozzák, hogy még számtalan titka van a búzának. Magyar népünk hitvilágában megtalálható az a meggyőződés, hogy a búzaszem csíra részén Jézus arcvonásai láthatók. Talán emiatt is gyakran megilletődve állok meg a szegedi alsóvárosi ferences templom melletti Búza Apó-szobor előtt, amely emlékeztet a titokra és a Gondviselő iránti hálaadásra. Valódi szabadtéri templom – mint ahogy búzamezőink is azzá válhatnának!

Krisztus feltámadásával lehetővé tette mindnyájunk számára az örök létezés titokzatos valóságát. Isten azonban sohasem ad az ember közreműködése nélkül. Az isteni dolgokért az embernek is meg kell küzdenie. Jézus a búzamag hasonlattal szemlélteti, hogyan válhat termékennyé az ember élete – és hogy hogyan válhat az örök élet belépőjévé.

Senki sem akar üres, értelmetlen életet élni, amely egy esetleges zsákutcában való eltűnéssel végződik. Az ember el sem tudja képzelni a saját megsemmisülését. Léte mélyén ott él az a szilárd meggyőződés, hogy nincs végérvényes eltűnés. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartja az ilyen eshetőséget.

A pászka ünnepére Jeruzsálembe zarándokolt görög zsidók Fülöp és még néhány apostol segítségét kérték, hogy megismerjék Jézust. A jelek szerint személyesen nem találkozhattak vele, de az Úr üzenetben mutatkozott be nekik: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.”

Világos üzenet ez arról, hogy csak ott van igazi és teljes élet, ahol búzaszemként hullunk a földbe és elhalunk. Az elhalás hozza meg a sok termést. Jézus elhalása nélkül nem élvezhetnénk kínszenvedésének és feltámadásának gyümölcseit, s az ő követőinek a közössége, az egyház sem létezne. Az ember nem szívesen vállalja az elhalást másokért. Saját maga akarja élvezni a termést. De törvényszerű, hogy ha nincsenek elhaló búzaszemek, akkor nem lesz termés sem. Ha görcsösen ragaszkodunk saját életünkhöz, és senki más nem érdekel minket, akkor életünk megdohosodik és elszárad. Ez az önmagának élő búzaszem végzete. De ha felajánljuk és feláldozzuk életünket másokért, akkor szárba szökken a mag, és életet hoz nemcsak nekünk, hanem az egész közösségnek is. Ilyen búzamagokra van szükségünk, hogy közösségünk is élni tudjon. Ha nincs búzaszem, aki fájdalmak között hal el, nem lesz jövőnk sem. Az önzés, kicsiben és nagyban egyaránt, az elhaláshoz vezet. Ha van bátorságunk a másokért és a közösségért vállalt elhalás elfogadására, akkor az idei húsvét is új távlatokat nyit egyéni vallási, de közösségi életünkben is. Újfajta barátsággal átszőtt élet indul, amelyben tiszteletben tartjuk a másik nagyságát, minden emberi lényben felfedezzük Isten nagyságát, az élet keservei közepette pedig megnyílunk az isteni szeretetnek. Ha elhalásunk mások könnyeinek letörlésében, az igazi önzetlen segítségben, a közös jóért való kitartó küzdelemben, kenyerünk és munkánk megosztásában, mindenfajta féltékenység és irigység legyőzésében nyilvánul meg, akkor bőséges aratás vár ránk. Mindezért elhalni nem könnyű, de nincs más út a felvirágzáshoz. Ha lesznek önfeláldozó embereink, akkor lesz jövőnk – életünk – is.

Harmath Károly

(Hitélet, 2014. május)

A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Boldogok a békességszerzők - illusztráció
2018. DECEMBER 29.
[ 12:30 ]
Táskaszentelés - illusztráció
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:19 ]
Szelfim, szelfim, mondd el nékem - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 1.
[ 16:21 ]
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban