Laudetur
Nagyböjtben a majmok útján?
Betűméret:             

Nagyböjt elején olvassuk az Úr megkísértésének történetét. Az Ő kiállása és határozott szembeszegülése a kísértővel valamennyinknek erőt és bátorságot ad(hat) a bűn elleni küzdelmünkhöz. János evangélista szerint a bűn helye a világ. Ilyen összefüggésben olvasva az evangéliumi szöveget érthetővé válik számunkra, hogy Jézus és mi mindannyiunk küzdelme a bűn ellen tulajdonképpen küzdelem a világ szellemisége ellen.

Magától adódik a kérdés – amely bizonyos feltételek mellett – költői kérdésnek is tűnhet, hogy mennyire vagyunk hajlandók küzdeni a világ Istentől elcsábító erői ellen. Más szóval: mit teszünk? Alkalmazkodunk a világhoz, vagy törekszünk átalakítani a világot? Az első lehetőség kényelmesebbeknek tűnik, kevesebb energiát követel. Ez a majmok útja. Nem kell hozzá tartás, nem kell küzdelem, nem kell hit – elég csak megtanulni majmolni a világot. A majmolás tárgya adott. A világ kimeríthetetlen mértékben kínálja a saját „értékeit” és mindazt, ami kedves a szemnek, a testnek és az emberi hiúságnak. Néha még nekünk is úgy tűnik, hogy a világ csábításai mellett eltörpülnek az evangéliumi értékek. A világ csápjai könyörtelenül húzzák az embert magukhoz. Közben nem kivételeznek: húzzák magukhoz a barna hajúnak született és a hét közben szőkévé vált plébánost, a díszes ruhákba öltözött főtisztelendőt, aki még nagyböjtben is sajnálja megszaggatni ruháit (de ki is tenné azt a világban, hiszen drága kincsen vásárolt cuccról van szó).

Vajon, XVI. Benedek pápa szavaival élve, exorcizálni akarjuk a világot, vagy pedig átvenni életstílusát? Itt nem ördögűző szertartásokra gondolok, hanem a gonosz csábításoknak való ellenállásra, mégpedig egy új életforma kialakítása által. Sohasem feledkezve meg arról, hogy ha én jobbá válok, akkor már az egész világ jobbá vált, ha cselekedeteim szentebbek, akkor már az egész világ szentebb. Ha családomba, párkapcsolatomba, közösségi kapcsolataimba több szeretetet viszek be, akkor nemcsak én válok szentebbé, hanem családom, párkapcsolatom és közösségem is.

Ezt az életformát csak úgy tudjuk magunkévá tenni, ha megtanulunk megnyílni Isten felé és embertársunk felé. Ha engedjük, hogy küzdelmünkben segítségünkre siessen az, aki az ember kimeríthetetlen erőforrása. Megalapozottan panaszkodunk, hogy gyöngék vagyunk. Nem csoda, hiszen gyakran csak saját erőnkre támaszkodunk, úgy gondoljuk, egyedül is boldogulunk. Az élet azonban ránk cáfol: beláttatja velünk, hogy segítségre szorulunk. Az ember, aki mindig csak önmagára támaszkodik és csak saját erejében bízik, egyszer csak rádöbben, hogy kimerültek a belső erőforrásai. Együtt kell működni azzal, aki tud erőt adni. De nem tanulhatjuk meg a közös cselekvést, ha az életben senkit sem engedtünk magunk mellé, mert úgy tartottuk, hogy mi mindent tudunk. Ilyen magatartással megfelelünk ugyan a világ elvárásainak, amely azt szajkolja, hogy te egyedül vagy saját szerencséd kovácsa, és benned rejlenek a megváltás erői. A világra hallgatva és ebből kifolyólag mindenkit mellőzve eljutunk addig a pontig, hogy Istent sem engedjük magunk mellé. Isten pedig nem tolakodó: ha kizavarod életedből, akkor hagyja, hogy egyedül cselekedjél. Eltávolodni azonban nem távolodik el, csak félreáll, de mindenkor „kéznél” marad.

Azután mit mondjunk a világ azon csábításáról, hogy az ima haszontalan időtöltés és időpazarlás, sőt idővesztés? Okosabb dolgokra kell fordítani az időt. A jól élt időnek a mércéje a világ felfogásában a sikeresség és a hasznosság. Vallással kapcsolatos dolgokkal foglalkozni valódi időfecsérlés. Mintha csak azt akarná sugallni, hogy ne zavard Istent, hadd pihenje fáradalmait. S azután pedig mintha olyan mentalitás alakulna ki bennünk, hogy nem illik lábatlankodni Krisztusnak. Eltávolodunk tőle, járjuk a világ útjait.

A nagyböjti megtérésünk erősítsen meg bennünket abban a hitben, hogy csak az ő útjai vezetnek üdvösségre, s ezért nem a világhoz kell hasonulnunk, hanem őhozzá.

Harmath Károly

(Hitélet, 2017. március)

A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Boldogok a békességszerzők - illusztráció
2018. DECEMBER 29.
[ 12:30 ]
Táskaszentelés - illusztráció
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:19 ]
Szelfim, szelfim, mondd el nékem - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 1.
[ 16:21 ]
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban