




Az emberi leleményesség olykor nem ismer határokat. Néha pedig a balgaság sem. Ma néhány újgvidéki polgár úgy gondolta, gyorsan és hatékonyan megszabadítja lakóépületét a jégtől, egykettőre kidugítja az eljegesedett vízelvezető csatornákat. Úgy gondolták, a lánghegesztő lesz a megfelelő megoldás, ez azonban nem bizonyult jó választásnak, mert az épület is lángra kapott. Az "akciónak" szerencsére nem voltak sérültjei, jelentette a Vajdasági RTV.
A tetőn és a csatornákban megrekedt jég bizonyára megolvadt, mert leégett az egész tetőszerkezet, a tűz azonban szerencsére nem terjedt át a lakásokra is. A Petar Drapšin utcában a tüzet hat kivonuló tűzoltókocsiból oltották, s közben a lakók egy részét is ki kellett telepíteni.
Az új francia kormány első ülésén az államfő és a miniszterek fizetésének 30 százalékos csökkentéséről döntöttek. Az alábbiakban néhány példa következik egyes európai... >>
Kedves Kommentezők! Csütörtök éjféltől a Vajdaság Ma oldalain megjelenő tartalmakra is vonatkoznak a kampánycsend előírásai. Ez természetesen az olvasói... >>
A német kormány döntést hozott tagjai fizetésének emeléséről - és azonnal bírálatok kereszttüzébe került, jóllehet 12 év után először fog emelkedni a kancellár, a... >>