Szerbiában a végzősök egy része az interneten rendeli meg a szakdolgozatokat és diplomamunkákat
Betűméret:
Időhiányra panaszkodnak a szerbiai középiskolások és egyetemisták, emiatt megrendelik a kötelezően előírt érettségi dolgozatokat, illetve a diplomamunkákat az interneten - írja a Politika belgrádi napilap szerdai online kiadása.A téma nehézségétől függően, az érettségi dolgozat ára 2000 forint körül van, egyetemi diplomamunkát már 8000 forintért is lehet vásárolni az interneten
A dolgozatokat a Facebookon reklámozzák a készítők, az oldal látogatottsága rövid idő alatt meghaladta a 8 ezer főt. A diákok szülei támogatják ezt a megoldást, arra való hivatkozással, hogy sok a tanulni való, nehéz a felvételi vizsga, szívesen áldoznak erre, ha gyerekeiknek segíthetnek ezzel.
Milorad Antić, a Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeti Uniójának elnöke szerint ez minden iskolában jelen van, s lehetetlen büntetni. " Kevés pénzért meg lehet rendelni az interneten és 24 óra alatt el is küldik" - tette hozz Antić.
Az egyetemi tanárok szerint megjelent a "copy-past generáció", akik mindent akarnak egyszerre, s minél kevesebb munkával.
A lap újságíró utánanéztek a jelenségnek az interneten, és legalább öt honlapot találtak, ahonnan rendelni lehet. A honlapok Szerbiában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban működnek. Így még nehezebb ellenőrizni a dolgozatok eredetiségét, s ezt a lehetőséget használják ki a diákok, ugyanis a dolgozatok listája csak a másik ország egyetemi nyilvántartásában szerepel. Már az is lehetséges, hogy a számukra megfelelő nyelven és nyelvjárásban rendelhetik meg a dolgozatot a diákok, fizetni az adott ország valutájában kell átutalással - írja a Politika. (MTI)
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek.
Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben.
A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért.
A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




