Magazin
A nyugat-európai vezetők bére
Betűméret:             
Az új francia kormány első ülésén az államfő és a miniszterek fizetésének 30 százalékos csökkentéséről döntöttek. Az alábbiakban néhány példa következik egyes európai vezetők javadalmazásáról.
NÉMETORSZÁG
Angela Merkel kancellár és miniszterei tizenkét év óta most először döntöttek béremelésről. Angela Merkel havi kancellári fizetése így 930 euróval bruttó 17016 euróra nő. A miniszterek havi 750 euróval, az államtitkárok pedig 580 euróval kapnak többet, így a havi fizetésük 13795 euró, illetve 10573 euró.
NAGY-BRITANNIA
2010. május 13-án David Cameron brit miniszterelnök a konzervatívok és liberális demokraták koalíciós kormányának első ülésén bejelentette, hogy 5 százalékkal csökkentik valamennyi miniszter fizetését. David Cameron kormányfő éves fizetése így 142500 font, míg elődje, a munkáspárti Gordon Brown még 150 ezer fontot kapott.
OLASZORSZÁG
Az olaszoktól kért "áldozatok" tudatában Mario Monti kötelességének tartotta, hogy lemondjon kormányfői, valamint gazdasági és pénzügyminiszteri járandóságáról (mindkét funkciót betölti), de örökös szenátori fizetését (havi bruttó 10385 eurót) felveszi.
SPANYOLORSZÁG
A szocialista kormány által hozott megszorító intézkedések keretében a kabinet valamennyi tagjának fizetését 2010-ben 15 százalékkal csökkentették. 2011-ben a béreket befagyasztották, és 2012-ben is változatlanok maradnak.
Mariano Rajoy konzervatív kormányfő idén várhatóan 80 ezer euró alatti éves fizetést kap, azaz körülbelül annyit, mint elődje, a szocialista José Luis Rodríguez Zapatero (78315 euró).
PORTUGÁLIA
Pedro Passos Coelho miniszterelnök a reprezentációs költségek nélkül havi 5300 euró bruttó fizetést kap. Nem emelte fel a saját fizetését.
Aníbal Cavaco Silva elnök 2011-ben lemondott elnöki fizetéséről (6523 euró), de összesen mintegy 10 ezer euróra becsült havi nyugdíjat kap.
BELGIUM
Már 2011. decemberi hivatalba lépésekor Elio Di Rupo kormányfő a miniszterek és az államtitkárok fizetésének 5 százalékos csökkentéséről döntött, saját magát is beleértve, hogy így járuljanak hozzá a belga lakosságtól kért közkiadás-csökkentéshez. Elio Di Rupo 11035,62 eurós nettó havi fizetést kap az adó és a társadalombiztosítás megfizetése után.
HOLLANDIA
Mark Rutte kormányfő bruttó éves fizetése mintegy 144000 euró, azaz ugyanannyi, mint a minisztereié. Az elmúlt években ez az összeg nem változott.
SKANDINÁVIA
Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő havi 14900 eurót, finn kollégája, Jyrki Katainen évi 160 ezer eurót, Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök pedig évi 145400 eurót keres.
(MTI/AFP)
Népi kalendárium: Medárd napja - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben. A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért. A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó