Magazin
Miss Carpatica: A zentai Török Eszter különdíjban részesült
Betűméret:             
Szombat este a Miss Carpatica címért a szegedi Klauzál tér borforgatagában tizennégy gyönyörű lány küzdött meg. A szépségversenyre nyolc országból érkeztek jelentkezők, a korona tulajdonosa pedig egy Smart személygépkocsival is gazdagodott. A Miss Carpatia verseny a Kárpátok vonulata mentén elhelyezkedő országok (ahol sokak szerint a Földkerekség legszebb lányai és asszonyai élnek), vagyis Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria közös szépségversenye. A jelentkezők közül az elődöntők során válogatták ki a legszebb 14 leányzót, akik a versenyt megelőzően egy egyhetes felkészítőtáborban tanulták meg a koreográfiát, a helyes mozgást. Több nívós személy is helyet foglalt a zsűri soraiban: többek között Polgár Ildikó, a 2008-as Miss Hungary győztese, Kincses Szabolcs lemezlovas, Boldog Zoltán üzletember, Bihari Gábor, a szegedmodels.hu tulajdonosa valamint Csányi György mesterfodrász bíráskodott a lányok felett. A zsűri elnöke Vajda Attila olimpiai bajnok kenus volt, az este a lányokat pedig a Való Világ egykori játékosa, Simon Olivér konferálta fel. A lányokat arcra, testre és kisugárzásra pontozták, e három jó érték megfelelő elegyéből állhatott össze a Kárpátok legszebb lánya. A szépségversenyektől megszokott módon három kollekcióban – utcai viseletben, fürdőruhában és estélyiben – vonultak fel a szépségek a színpadon, átöltözés közben pedig előadásokkal szórakoztatták a Klauzál tér bódéi közé szorult embereket. A színpadon egy-egy kérdésre is felelniük kellett a lányoknak, hogy az eszüket is megvillanthassák: a szegedi árvíz dátumát, a város jellegzetességeit kérdezték, de volt, akinek egy hazai zeneszerzőt, vagy a Kárpátok legmagasabb csúcsát kellett megneveznie. A szépségek helyesen válaszoltak szinte minden kérdésre, láthatóan jól felkészültek a versenyre. Az est végén, bőven tíz óra után hirdették ki a verseny győzteseit. Különdíjat a zentai születésű Török Eszter kapott, harmadik helyezettnek Urs Alexandrát választották meg, a képzeletbeli dobogó második fokára Vecsei Viktória léphetett fel, a Miss Carpatia 2012 díjat idén az ötös sorszámmal indult Tatár Viktória érdemelte ki. A húszéves lány Debrecenből érkezett a megmérettetésre, koronáját a zsűri elnöke, Vajda Attila olimpiai bajnok nyújtotta át. Ajándékai mellett egy Smart személygépkocsi boldog tulajdonosa is lett.
tuti
Népi kalendárium: Medárd napja - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben. A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért. A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó