Kínos elszólás miatt fejezte ki sajnálatát Obama
Betűméret:
Obama sajnálatát fejezte ki a lengyel elnöknek a "bakiért".Barack Obama amerikai elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyik beszédében tévesen "lengyel haláltábor" kifejezést használt a náci megsemmisítő tábor helyett - olvasható a lengyel közszolgálati rádió hírportálján.
Bronislaw Komorowski lengyel elnök személyes levélben reagált Obama szavaira, Donald Tusk kormányfő pedig sajtónyilatkozatban követelte a történelmi igazság bemutatásának egyesült államokbeli támogatását, a politikai élet képviselői és az amerikai lengyel közösség képviselői egyhangúlag helyreigazítást és bocsánatkérést vártak.
A lengyel elnöki hivatal szóvivője a rádiónak pénteken elmondta, Obama a lengyel államfőnek küldött válaszlevelében kiemelte: nem szándékosan használta a legmagasabb amerikai civil kitüntetések átadásán elhangzott beszédében a lengyelek számára fájdalmas kifejezést, amelyet Lengyelország jogosan ki akar iktatni a köznyelvből.
Obama egyetért a lengyelekkel, akik szerint az elszólás okot ad arra, hogy "mind a jelen, mind a jövő generációk megismerjék az igazságot". Hangsúlyozta, hogy "nem léteztek lengyel haláltáborok", mert a megszállt Lengyelország területén a koncentrációs táborokat a náci rezsim építette és működtette.
A lengyel közvélemény örömmel fogadta a válaszlevelet, mert a lengyelek körében nagy felháborodást keltett a "baki", amely azt a benyomást keltheti, hogy Lengyelország is felelős a második világháborús náci népirtásért. Szakértők és közéleti személyek szorgalmazták, hogy Lengyelország lendületesebben támogassa a második világháború európai eseményeinek ismertetését az Egyesült Államokban.
A Fehér Ház a kedden tartott ünnepség után szinte azonnal sajnálatát fejezte ki a tévedéssel kapcsolatban. (MTI)
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek.
Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben.
A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért.
A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




