GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 15. [16:31]

Tiltakoznak az állatvédők Noé bárkája elnevezésű namíbiai program ellen

A természetvédők heves tiltakozása övezi Noé bárkája elnevezésű namíbiai programot, amelynek keretében a délnyugat-afrikai ország kormánya 148 vadállatot küld Kubába.
Oroszlánok, elefántok, gepárdok, méhészborzok, keselyűk és orrszarvúk is vannak az összesen 23 fajhoz tartozó állatok között, amelyek repülővel érkeznek majd Havannába. Az elképzelés része annak a megállapodásnak, amely 2009-ben született Raúl Castro és a namíbiai kormány között, amikor a kubai elnök látogatást tett a délnyugat-afrikai országban.
Az állatok új lakhelye a kubai főváros peremén mintegy 3,4 négyzetkilométeren elterülő Nemzeti Állatpark lesz, amelynek jelenleg nagyjából 850 lakója van. A namíbiai környezetvédelmi és turisztikai miniszter, Netumbo Nandi-Ndaitwah közlése szerint a vállalkozás teljes költségét országa állja.
Az állatok befogását a héten kezdték meg a namíbiai Waterberg Plateau Park területén. Az állatok a tervek szerint még az év vége előtt megérkeznek új lakhelyükre.
A következő két hétben kubai szakemberek követik nyomon a vadállatok befogását a helyszínen. Az állatpark vezetője, Miguel Luis Abud Soto elmondta: a Noé bárkájától azt remélik, hogy az új jövevények jelentősen gazdagíthatják a karibi ország vadállat-populációjának genetikai állományát.
A namíbiai miniszter tájékoztatása szerint a terv kidolgozásakor teljes mértékben figyelembe vették a nemzetközi vadvédelmi szabályokat, így például varacskos disznók, vízi antilopok, gnúk és zebrák nem lesznek a "repülő bárkán".
Az állatvédő aktivisták azonban hangsúlyozzák: ennek ellenére nincs elég garancia arra, hogy az állatoknak jó sorsuk lesz új otthonukban. Szerintük már a megérkezésük előtt is "hosszadalmas és stresszes repülőút" vár rájuk. "Szomorú arra gondolni, hogy ezeket az állatokat kiszakítják a természetes élőhelyükről, és olyan idegen vidékre kerülnek, ahol megfosztják őket a szabadságuktól, és teljesen kiszolgáltatottá válnak az embereknek" - idézte a társaság szóvivőjét a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.



mukica
2012. 07. 16. [12:45:13]

Minden fölös hímet személyesen fidel kasztrál.

2013. május 25. [19:47]

A volt Jugoszlávia területéről sokan összegyűltek a Tito után is Tito jelmondat alatt, hogy megünnepeljék az Ifjúság napját.A látogatók a kora reggeli órákban kezdtek... >>

2013. május 25. [19:42]

Szent Orbán napján ünnepelt a Horgosi Szent Orbán Borlovagrend. A rendezvénysorozat alkalmi szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, majd Gutási Ákos... >>

2013. május 25. [10:01]

Budapest, Buda és Pest végződésű domainneveket is lehet majd regisztrálni; a vonatkozó szabályokról a jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.A testület tavaly márciusban... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Gyanú szerint kenőpénzt fogadott el a zentai kórház orvosa
(Vajdaság)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Új eladó

Az új eladóhoz irányítja a főnök az első betévedt vevőt , hogy meglássa, mit tud az. Miután a vevő elmegy,a főnök kérdi az új fiút, mennyi pénzt hagyott ott.
- Kétszázezer eurót - mondja a srác.
A főnök majdnem hanyatt esik a csodálkozástól.
- Mit vett?
- Két horgot akart venni, de én nagyobbakat ajánlottam neki, hátha nagy halat fog. Ehhez azonban szükség volt erősebb zsinórokra és nagyobb botokra. A nagy hal nem fér be egy kis haltartóba, ezért adtam neki egy vízbe merülőt. A felszerelés természetesen nem fért el az ő régi csónakjában, ezért bemutattam neki a legújabb kishajónkat. Ezzel csak az volt a probléma, hogy az autója nem bírta volna el a hajót. Szerencsére eszembe jutott a raktáron lev? Jeep.
A főnök elhűlve kérdezi:
- És mindez úgy kezdődött, hogy két horgot kért?
- Hát, tulajdonképpen csak tampont keresett a feleségének. Mondtam neki, ha már úgyis el van b...va a hétvégéje, menjen inkább horgászni.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása