Magazin
Májusfabontás
Betűméret:             

Muzslyán még mindig él a hagyomány, amely szerint pünkösdvasárnap reggelén zöld ágakkal, bodzavirággal, rózsával, pünkösdi rózsával díszítik ki az ablakokat, kapukat. Ilyenkor a partiak májusfáját – ameddig el lehet érni – újra kidíszítik, piros virágokkal tűzdelik tele, hogy aztán délután, estefelé lebontsák. Több mint húsz éve, pünkösdkor nem kell külön senkit se hívogatni, mert mindenki tudja, hogy ekkor egy kis népünnepély keretében kerül sor a május elsején felállított májusfa lebontására. Az asztalok, székek is kikerülnek az utcára, a háziasszonyok a süteményeket, a férfiak pedig a jófajta borokat, pálinkát hozzák magukkal. Persze a gyerekeknek kerül édesség, szörp is. A Parton zenészekben sincs hiány – ám ezúttal is „erősítésként” jöttek a település más tájairól is a társak –, mindenki hozza a saját hangszerét, így a mostani májusfabontáson két zenekar is kialakult. A gyerekek várják leginkább a májusfa kidöntését, mert a fáról lekerülő nemzeti színű szalagokat szétosztják egymás között, és lehet velük jókat futkosni. Az idősebbek meg nótáznak, beszélgetnek, társalognak egészen éjszakáig – vagy ameddig mindenkinek jólesik.

Kónya-Kovács Otília

Népi kalendárium: Medárd napja - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben. A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért. A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó