Magazin
Feljutottak a magyar hegymászók a Kancsendzöngára
Betűméret:             

Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára - közölte az MTI-vel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sajtófőnöke hétfőn.

A magyar hegymászók ezzel a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a 14 közül.
A sikeres csúcstámadás hírét a Kancsendzönga alaptáborában tartózkodó Kollár Lajos hegymászóra hivatkozva közölte a sajtófőnök.
Tájékoztatása szerint Erőss Zsolt és Kiss Péter több mint 24 órás mászás után érte el a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát magyar idő szerint hétfő délután egy óra felé.
A műlábas Erőss Zsoltból, Kollár Lajosból, a gyöngyösi Kiss Péterből és a szlovák Jaroslav Dudkából álló csoport március 27-én indult el Budapestről a világ legmagasabb hegycsúcsának oxigénpalack nélküli meghódítására.
Erőss Zsolt arról szólt az induláskor, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. A vele együtt a csúcsra feljutó Kiss Péter már korábban megmászta az Alpok valamennyi négyezer méternél magasabb csúcsát, illetve egyedül vette be a Tátra főgerincét.
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A "nyolcezresek" közül immár csak Annapurna és a K2 van hátra.
A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt. (MTI)

Népi kalendárium: Medárd napja - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben. A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért. A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó