Magazin
Falunapi rendezvénysorozat Bácskossuthfalván
Betűméret:             

Falunapot szerveznek a hétvégén Bácskossutfalván.

A program keretében május 24-én, pénteken 17 órakor átadják a Vendégházat, majd egy órával később májusi koncertet és Leg-Leg kiállítást szerveznek az Id. Kovács Gyula Általános Iskolában. Este 7 órakor kézimunka-kiállítás nyílik a helyi színház emeleti kiállítótermében, majd 22 órakor a The Anabolics együttes koncertezik a Club Caféban.

A rendezvények szombaton 10 órakor folytatódnak, ekkor adják át az elismeréseket a bácskossuthfalvi véradóknak a Juhász-bálteremben. Ezt követően 11 órakor a Művelődési Házban megnyílik a 9+1 Nemzetközi Művésztelep jubileumi kiállítása.
A Civil Sziget elnevezésű programot 15 és 18 óra között szervezik meg a Rekreációs Központban. 16 órakor az elismerések átadásával egybekötött díszülést tartanak a Juhász-bálteremben. Ezt követi délután 5 órakor az ünnepi folklórműsor a Rekreációs Központban, ennek keretében fellép a Református óvoda, a Bambi iskoláskor előtti intézmény Napsugár óvodája, az Otthon csoportja, a magyarországi Karcagról érkező Pántlika néptánccsoport, a szintén anyaországi Mélykúti néptánccsoport, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Cirkalom néptánccsoportja és a Csalóka zenekar, valamint a helyi Ady Endre Művelődési Központ Bokréta, Cimborák, illetve Vadvirág néptánccsoportjai és Viola leánykórusa. Ugyanott 21 órától a Csík zenekar koncertezik, erre a belépőjegy 300 dinár, majd pedig 23 órától a karcagi RetRock együttes várja a szórakozni vágyókat.

Vasárnap reggel 8 órakor koronglövő versenyt tartanak a Vadászlak mögötti téren, ezt a kispályás labdarúgótorna követi 9 órától az iskola udvarában. A program keretében a részvevők jelen lesznek a 10 órai istentiszteleten a református templomban.

A bácskossuthfalvi falunapi programsorozat vasárnap este 7 órakor zárul a Nyíregyházáról érkező Mandala Dalszínház Hajmeresztő, interaktív krimi vígjáték című előadásával a helyi színházteremben.

A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információ a bácskossuthfalvi helyi közösségben a 024/741-127-es telefonszámon kapható.

Népi kalendárium: Medárd napja - illusztráció
2026. JÚNIUS 8.
[ 7:54 ]
A fiatalkor és az időskor közötti szakasz egyre fontosabb időszakként jelenik meg az agy hosszú távú egészségének megőrzését célzó kutatásokban, mivel a tudósok egyre többet értenek meg azokból a finom neurológiai változásokból, amelyek 40 és 65 éves kor között történnek. Sebastian Dohm-Hansen, az írországi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 13:22 ]
Gyorsan szeretnéd eldönteni, mi illik a talajodhoz és a termesztési módszeredhez, anélkül hogy elvesznél a végtelen lehetőségek között. A vehgroshop.hu felépítése abban segít, hogy gyorsabban megtaláld a megfelelő irányt: a széles választék megkönnyíti az összehasonlítást, ha a helyzeted valamivel specifikusabb, az...
2026. JÚNIUS 5.
[ 12:58 ]
Ma, június 1-én, 19 órai kezdettel rendezik meg a Quiznight.hu vajdasági döntőjét Topolyán, a Capriolo Étteremben. A megmérettetésen több mint húsz csapat vesz részt, hogy összemérje tudását és versenybe szálljon az értékes nyereményekért. A Quiznight.hu az angolszász országokban népszerű pubquiz, vagyis...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó