Magazin
Óbecseiek a csongrádi honismereti versenyen
Betűméret:             

Óbecseiek képviselték Vajdaságot Csongrádon a 2014. április 11-én, hatodik alkalommal megrendezett hagyományőrző, honismereti versenyen Csongrádon, a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában. A versenyre az óbecseieket a csongrádi történelemtanárok munkaközössége hívta meg. A versenyen először vettek részt városunk diákjai. Óbecse Csongráddal már két évtizede ápol testvérvárosi kapcsolatot. A Petőfi Sándor Általános Iskola hatodikos tanulói (Brasnyó Emese, Karácsonyi Orsolya, Horvát Nikolett, Tóth Szilvia és Tóbiás Vivien) képviseletében a csapat jól teljesített .

A megmérettetés több állomáson zajlott. Az 5-6. évfolyamos tanulók ötfős csapatai 6 állomásra terveztek ötletes menetlevelet, amelyen feltüntették választott csapatnevüket, ami kapcsolódott a felkészülési témakörhöz, valamint albumot is készítettek. Fő témakörök: régi hagyományőrző játékok, a szoba,konyha berendezés, az ételkészítés eszközei.

A versenyre, melynek célja a játszva tanulás, az óbecsei csapatot Kuszli Angéla tanárnő készítette fel, és arról, hogy a megmérettetés minden perce dokumentálva legyen, Lázár László csoportkísérő gondoskodott. A gyerekek az iskola tornatermében különböző régi foglalkozásokkal ismerkedhettek meg, mint például a szappankészítés, tésztakészítés, lekvárfőzés, csipkeverés, cukrászat stb. Minden csapat emléklapot és ajándékcsomagot kapott, a dobogós csapatok tagjai névre szóló oklevelet is vihettek haza emlékül. Az óbecsei csapat élményekkel gazdagodva tért haza. Arról, hogy a diákok eljuthattak e versenyre, Galgó Ferenczi Andrea gondoskodott, a város képviselői elkísérték a csapatot a versenyre és Csongrád polgármesterével a további együttműködés kereteiről Knézi Péter, képviselő testületi elnök egyeztetett.

K-a

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban