Magazin
Tizenharmadik alkalommal tartották meg az adai motorostalálkozót
Betűméret:             

Kiváló hangulatban zajlott le a hétvégén Adán a helyi Cobra Motorosklub szervezésében tizenharmadik alkalommal megtartott motorostalálkozó, amelyre a szerbiai települések mellett Ausztriából, Belgiumból, Macedóniából, Magyarországról, Németországból, Romániából és Szlovéniából is érkeztek résztvevők, akik saját bevallásuk szerint valamennyien remekül érezték magukat a Tisza-parti településen megrendezett találkozón, hiszen a szervezők ezúttal is gazdag és sokrétű programokkal készültek számukra. A délutáni órákban decibelmérés, főtengelydobás és egyéb ügyességi játékok, valamint látványos motoros felvonulás, az esti órákban pedig kiváló hangulatú koncertek, valamint – a motorostalálkozók elmaradhatatlan elemeiként – sztriptízbemutatók várták az érdeklődőket.

Szollár Károly, a motorostalálkozó főszervezője, az adai Cobra Motorosklub elnöke elmondta, annak ellenére, hogy idén kevesebben látogattak el a rendezvényre, mint tavaly, aminek okait elsősorban a nehéz gazdasági helyzetben, valamint a lakosság mind nagyobb arányú elvándorlásában látják, összességében igen elégedettek a rendezvénnyel, hiszen mind a pénteki, mind a szombati napon több ezren voltak jelen a találkozón, amelynek legfőbb jellemzője szerinte a kezdetek óta a motorok szeretetének hangsúlyozása mellett a barátkozás fontosságának felismerése, és – ahogyan fogalmazott – egyebek mellett éppen ebben áll a rendezvény népszerűségének a titka is.

Szollár Károly a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban elmondta, azzal, hogy immár tizenharmadik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, információik szerint az adai a második legtekintélyesebb múlttal rendelkező motorostalálkozó az országban, ami miatt mindenképpen folytatni kell a megszervezésének hagyományát. Úgy fogalmazott, legalább a huszadik rendezvényig mindenképpen szeretné személyesen vállalni az ezzel kapcsolatos teendők koordinálását. Mint mondta, abban bíznak, hogy az rendezvény a következő években is a motorostársadalom egyik kiemelt jelentőségű eseménye lesz majd, nemcsak a környékbeli, hanem az európai országokból érkező motorosok számára is.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban