Magazin
Falunapi rendezvénysorozat Moholon
Betűméret:             

Nagyszabású rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket a hétvégén Mohol napja alkalmából az adai önkormányzat, amelynek illetékesei igyekeztek olyan programokat összeállítani, amelyek között minden korosztály képviselői találhatnak kedvükre valót.

A rendezvénysorozat július 26-án, szombaton 8 órai kezdettel teniszversennyel indul, amelynek keretében a fiúk és a lányok is megmérkőznek majd egymással, délután pedig 15 órai kezdettel rendezik meg a hagyományos úszómaratont, amelyre már 14 órától várják a versenyzőket. A strandon nem sokkal később, 17 órakor kezdődik a strandröplabda-verseny, a rekreációs központban pedig 19 órai kezdettel a kispályás labdarúgóverseny. A szervezők a rekreációs központban 19 órától sörsátorral és roston sült ínyencségekkel is várják a látogatókat, akiket 21 órától Nemanja Semlekan és Ivana Mladenović, 21.30-tól pedig a Feeling Band együttes szórakoztat. Az est folyamán DJ Osszy, valamint Tóth Edina is színpadra lép.

Július 27-én, vasárnap 7 órakor kezdődik a kuttyogóverseny a Tiszán, a rekreációs központban 8 órától folytatódik a teniszverseny, 9 órától pedig labdarúgó-mérkőzést szerveznek a fiatalabb korosztály tagjai számára. A sportcsarnokban 13 órakor kezdődik a női kispályás labdarúgótorna, a rekreációs központban 17 órától labdarúgó-mérkőzést szerveznek az öregfiúk részére, a strandon pedig szintén 17 órától folytatódik a strandröplabda-verseny. A rekreációs központban 20 órakor kezdődik a kispályás labdarúgó verseny. A szervezők a rekreációs központban ezen a napon is sörsátorral és roston sült ínyencségekkel, valamint kirakodóvásárral várják az érdeklődőket, akik a fiákeres kocsikázást is kipróbálhatják, a gyerekek pónin lovagolhatnak, valamint a mobil játékpart által kínált szórakozási lehetőségekkel is élhetnek majd. A 16 órakor kezdődő kulturális műsorban fellépnek a község művelődési egyesületeinek, táncklubjainak és civil szervezeteinek csoportjai, 17 órától pedig elkezdődik a halászléfőző-verseny is. Az esti órákban fellép a Prava Stvar együttes, a Royal együttes, valamint a Lucky Cash együttes is. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban