Magazin
A világ legnagyobb pljeszkavicáját próbálták megsütni Topolyán
Guinness-rekordot szerettek volna beállítani
Betűméret:             

A topolyai vásártéren vasárnap délután a Vajdasági Amatőr Királyi Szakács Klub egy Guinness-féle világrekordot kísérelt megdönteni. Egy lelkes csapat Cservenák Róbert, a szervezet elnöke vezetésével szerette volna megsütni a világ eddig készített legnagyobb pljeszkavicáját.

Cservenák elmondása szerint két éve készültek a kísérletre, gondosan megtervezték és elkészítették a szükséges eszközöket, valamint támogatókat kerestek a világrekord kísérlet megtartásához. 150 kg vegyes húsból készítették el a 2,5 méter átmérőjű pljeszkavicát, amelyet egy speciális forgatható rácsszerkezetre helyeztek, majd pedig egy emelvényre, mely alá be lehetett tolni az izzó faszénparázzsal teli platformot. A mintegy 15 percig tartó sütés közben apróbb gondok akadtak, amikor a vasrácsos keret kissé meghajlott, de végül mégis sikerült néhányszor megfordítani a hatalmas pljeszkavicát, amelynek így meg tudták sütni mindkét oldalát. A rácsos keret levételekor azonban ismét akadt egy kis gond, nehéz volt elválasztani a fémet a hústól, ami néhány helyen kissé beszakadt, így a művelet nem tekinthető sikeres kísérletnek.

Cservenák Róbert portálunknak nyilatkozva elmondta, mégis elégedett azzal, amit produkáltak, a teljesítményt ugyanis 80 százalékosra értékelte. Elsőre valójában nem is számítottak arra, hogy sikerül egy érvényes Guinness-rekordot beállítani. A kísérlet tapasztalatait felhasználva azonban újabb próbálkozást terveznek, reményeik szerint kb. egy éven belül – talán épp a következő topolyai kenyérszentelő napján – már sikerül közjegyző által is hitelesített Guinness-rekordot beállítani. A hús egyébként szépen átsült, akik kóstolták, úgy ítélték meg, hogy finom is volt, végül több százan ettek is belőle.

A rekordkísérleten jelen volt Bojtor Tibor, az Amatőr Királyi Szakácsok Kiskunfélegyháza Egyesület vezetője, akinek nevéhez több Guinness-rekord is köthető. 2008-ban itt a Vajdaságban, Adán 12.700 adag gulyáslevest, 2011-ben ugyanott 10.370 darab töltött káposztát készítettek. 2013-ban az ukrajnai Beregszászban 5 ezer adag gulyáslevest főztek egy 3 ezer literes bográcsban, amivel összoroszországi és Ukrajna-rekordot értek el. Bojtor elmondta, kiskunfélegyházi csapatával egy száz méter hosszúságú töltött libanyak elkészítésére készülődnek éppen.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban