Magazin
Kerékpáros ovisparádé Magyarkanizsán
Betűméret:             

Guruló gyöngyszemeink elnevezéssel ma délelőtt ötödik alkalommal szervezte meg a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény azt a bicajos felvonulást, amelybe az idén először a város mindhárom óvodaépületének kicsinyei bekapcsolódtak.

A gyerekeket szüleik, testvéreik és esetenként nagyszüleik is elkísérték a Városháza előtti főtérről induló kerékpáros felvonulásra, így a mintegy 250 óvodás mellett még vagy négyszázan pattantak nyeregbe, hogy a városon végigvonulva megálljanak az óvodáknál, majd visszatérjenek a központi épületbe. A gyerekek minden óvodában alkalmi műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd pedig következett az, amire mindannyian a legjobban vártak: a fánk- és palacsintaevés.

A mobilitás hete alkalmából megtartott megmozdulást, amely egyben bevezetője volt a hétfői autómentes napi rendezvényeknek - a korábbi évekhez hasonlóan - az intézmény ezúttal is jótékonysági céllal szervezte meg. A Pitypang óvodában sütött fánkokat, illetve a Gyöngyszemeink óvodában készített színes palacsintákat ugyanis a szülők megvásárolhatták gyermekeiknek, meg persze saját maguknak is. Az így összegyűlt pénzt az óvoda a tornatermek felszerelésének korszerűsítésére fordítja majd. Ahogyan a központi óvodaépület műsorvezetője elmondta, ott szekrényeket és futó-kerékpárokat szeretnének a pénzből vásárolni, de a többi oviban is ötletes javaslatok születtek a bevétel felhasználására.

A rendőri biztosítás mellett megtartott kerékpáros felvonulást a gyerekek nagyon élvezték. Még a legkisebbek is tartani tudták az egyébként lassú tempót a felnőtt kerékpárokon karikázó szüleikkel. Volt, akit szüleik vagy nagyszüleik vittek, volt akit a kerékpár után akasztott kiskocsiba ültettek bele, de a többség önállóan, saját kis kétkerekűjén bizonyította, hogy biztosan ül a bicikli nyergében, és szűk fél óra alatt vígan végigkarikázta a mintegy 3-4 kilométeres távot.

Ennyi kerekezés után minden gyereknek jól esett a fánk és a palacsinta, de sokan inkább a habos és csokoládés téli fagyit választották, mert abból többet is meg bírtak enni. A fánkos és palacsintás tálcák gyorsan kiürültek, hiszen a szülők többsége nem egy-két fánkot vagy palacsintát vásárolt, hanem „csomagban” mindjárt ötöt, hisz kellett a család többi tagjának is. Nem egy közülük még egy kis önkéntes adománnyal is megtoldotta a finomság árát, így méltán bízhatunk abban, hogy legkisebbjeink a jövőben az eddiginél felszereltebb tornateremben élhetik ki óvodáskori mozgásigényüket.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban